Turisztikai állásokat hozna az áfacsökkentés

Gazdaság - szerző: GR

A vendégéjszakák száma több mint 9 százalékkal nőtt az elmúlt évben, a legtöbb turisztikai mutató azonban alig haladja meg a 2007-es szintet.

A turisztikai mutatók többsége a 2007-es szint közelében áll Magyarországon, a legnagyobb problémát az alacsony marketingkeretek, illetve az uniós szinten magas áfakulcs jelenti – mondta a Napi Gazdaságnak Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent interjúban Niklai Ákos közölte: igaz ugyan, hogy a vendégéjszakák száma több mint 9 százalékkal nőtt az elmúlt évben, a legtöbb turisztikai mutató azonban alig haladja meg a 2007-es szintet. A vendégek száma sem elegendő, mint ahogy változatlanul nagyon komoly gond, hogy alacsony az egy főre jutó turisztikai költés.

Ismertetése szerint az átlagárak szempontjából a budapesti szállodapiac a prágai átlagárak 85, a bécsi áraknak pedig nagyjából 65 százalékán áll – ez pedig aligha lehet elég egy olyan szakma feltámasztására, ahol 2011-ben a szállodaüzemeltető cégek 40, míg az éttermeket üzemeltetők 70 százaléka veszteséges volt, és e számok vélhetően tovább nőttek tavaly.

Ahhoz, hogy a tetejéről a talpára állítsuk a piramist, a következő két évben évi mintegy 15-20 százalékos vendégéjszaka-bővülésre lenne szükség – mondta az alelnök.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozásokat a növekvő energiaköltségek és az eszkalálódó helyi adók is nyomják, a legnagyobb gondot azonban évek óta a magas áfa okozza, amely súlyosan rontja a versenyképességet. A szálláshely-szolgáltatás itthon 18, a vendéglátás pedig 27 százalékos kulccsal adózik, ez 12-15 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál. Közlése szerint a kisebb áfa ezen a területen már rövid távon komoly eredményeket hozhat: Németországban 3 éve 19-ről 7 százalékra csökkentették a szállásadás áfakulcsát, és bár az adóbevétel csökkent, a turisztikai cégek azóta több mint 800 millió euró fejlesztést hajtottak végre és 15 ezer új munkahelyet hoztak létre.

Niklai Ákos komoly gondnak nevezte, hogy az önkormányzatok sok helyen nem állnak ki a turizmus mellett, nem forgatják vissza turisztikai marketingre az e célra begyűjtetett adókat.

(Forrás: Napi Gazdaság)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.