Tusk: Schengennek két hónapja lehet hátra

Nagyvilág - szerző: KT

Keményen fogalmazott Donald Tusk amikor az Európai Parlament plenáris ülésén arról beszélt, hogy a menekültválság meghaladja az Európai Unió problémamegoldó és teljesítőképességét.

 

 

Az Európa Tanács elnöke a napról napra szűkülő belső határokkal kapcsolatban azt mondta, hogy szerinte az uniónak két hónapja van a most is napi kétezres menekültáradat megállítására. A Tanács márciusi ülésén tisztán látszik majd, hogy ez sikerrel járt-e. Ha nem, az is tisztán látszik majd például abban, hogy összeomlik a schengeni rendszer – fogalmazott.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.