Belefulladt a kukoricába egy kisgyerek

Baranya - szerző: HH

Kedd délután a Baranya megyei Sombereken egy kilenc éves fiú eddig tisztázatlan körülmény között a több méter magasan felkupacolt morzsolt kukoricába süllyedt és megfulladt. A segítségére sietők már nem tudták megmenteni az életét – tudatja a rendőrség.

 

A tragédia egy terményszárító telephelyén történt, ahol körülbelül száz négyzetméteres területen öt méter magasságban volt betározva a szemes takarmány – írja a Katasztrófavédelem. Több gyermek a kukorica körül játszott, mikor az egyikük elsüllyedt a terményben. A szülők azonnal riasztották a tűzoltókat és a mentőket, akik kézi szerszámokkal kezdték meg a keresést. A gyereket két méter mélyen találták meg. Életéért több mint egy órán keresztül küzdöttek, de már nem tudtak segíteni rajta.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrség a haláleset körülményeit szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja.

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.