A halálbüntetésről és az EU-csatlakozásról is szavaznának

Nagyvilág - szerző: HH

Még csak vasárnap szavazták meg az elnöki rendszert diktatúrává erősítő alkotmánymódosítást, Erdogan máris új vokson töri a fejét.

 

Az ezentúl bíróságokat is szabadon utasító török elnök egy ankarai gyűlésen jelentette be, hogy népszavazást lehetne tartani az ország EU-csatlakozásáról, illetve a 2004-ben eltörölt halálbüntetés bevezetése sem hiszi, hogy akadályt jelentene a közösséghez való csatlakozásban.

 

Szavazott az Egyesült Királyság is, és most kilép az unióból – mondta a CNN élő műsorában, majd Norvégia esetére emlékeztetett: kétszer is szavaztak a csatlakozásról, mindkét esetben elutasították azt. Vagy teljesítik a Törökországnak tett ígéreteket, vagy mi is távozunk – fogalmazott. Európát azzal vádolta, hogy terrorista szervezeteket támogat.