Madártávlatból már bejárható az új Zsigmondy sétány

Helyi - szerző: KT

A Zsigmondy sétány pályázatához készült elsődleges látványtervek alapján most körbenézhet a térség virtuális világában. A korai tervek valójában csak az éles szeműek számára tartogatnak igazán érdekes részleteket, a részletes, mindent eláruló látványra még várni kell.

 

A sétányon végzett munkálatok elkezdését még megannyi munkafázis előzi meg, aminek időrendiségét is korai lenne megjósolni, de annyi azonban biztos, hogy az idegenforgalmi szezonban nem lesz feltúrva a terület.

 

Az utcában korábban folyó csatornázási munkálatok már ezt a pályázatot készítették elő, az időzítés lényege pedig akkor az volt, hogy a későbbiekben felújításra kerülő szakaszt ne kelljen újra megbontani.

 

A tervek nagyításáért kattintson a képre!