Így zajlott a túronyi gyilkosság – ma kezdődik a per

Baranya - szerző: HH

Ma kezdődik Pécsen a túronyi K. Zsolt pere, aki 2016 májusában fejszével agyonverte szomszédját. A vád szerint nyereségvágyból, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt kell felelnie.

 

Letépett rendőrségi zár maradványai a helyszín kapuján – fotó: 7800

 

Az áldozat korábban többször is megbízta leendő, 26 éves gyilkosát, hogy segítsen a ház körüli munkában. K. Zsolt azonban 2016. május 14. vagy 15. napján otthon beitalozva úgy döntött, átmegy hozzá műszaki cikkeket lopni is, sőt, egy fejszét is vitt magával arra az esetre, ha az idős német ellenállna. Nem állt ellen, de ez nem mentette meg a brutális gyilkosságtól.

 

Zsolt a telek oldalsó, letaposott kerítésén át ment be az udvarba, ám megjelent az idős német is, aki szó nélkül bement a házba. K. Zsolt az előtérben érte utol, és fejszével egy vagy két alkalommal fejbe ütötte a közben felé is forduló öreget. A földre zuhant testre újabb két-három ütést mért. Tette után értékek után kezdett kutatni, 22 ezer forintot és némi gyűjteményből származó régi márkát talált.

 

Orvosszakértő később az agyonvert németről megállapította, hogy olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen lévő orvos sem menthette volna meg az életét.

 

El akarta tüntetni a nyomokat

 

Zsolt ezután a pénztárában lévő pénzt eltette, az öreg személyes okmányait pedig elégette, majd Pécsre utazott, elmondása szerint az éjszakát az utcán töltötte. Este hazatért és lefeküdt aludni. Hajnali kettő órakor jutott eszébe, hogy a tetthelyen maradt a fejsze, amiért nem sokkal később – 3 óra magasságában – visszament a helyszínre. Tisztítószereket is vitt magával, hogy eltüntesse ujjlenyomatait és újabb zsákmány után kutasson – ekkor 100 ezer forintnyi értéket is talált.

 

Később a fejsze nyelét is elégette, fejét pedig a talált értéktárgyakkal együtt egy hátizsákba tette és ismerőse kútjába dobta. A 80 éves német holttestét 2016. május 18-án a délutáni órákban találták meg.

 

A férfit 2017 márciusában fogta el a rendőrség, mint megtudtuk, már korábban is a nyomozók látókörébe került. Előállítása után részletes beismerővallomást tett.

 

A helyiek úgy vélik, K. Zsolt kötődik ahhoz a rejtélyes, halálesettel is járó lakástűzhöz, ami idén februárban történt, ám ezt a rendőrség amellett, hogy nem cáfolta ezt, nem erősítette meg, az erre irányuló kérdésünkre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak egyértelmű választ.

 

A gyilkosság helyszínéről készített tudósításunkat itt, az elfogásról szóló cikkünket pedig itt olvashatja.