Egyre feljebb menetel a harkányi focicsapat a megye egyben

Egyre feljebb menetel a harkányi focicsapat a megye egyben

Életmód - szerző: SZTO

Ugyan döntetlent játszott hazai pályán a Harkányfürdő SE Szászvár ellen, de az így szerzett ponttal előrelépett egyet a tabellán. A 13. helyhez ugyan kellett Ócsárd mai veresége is, de innen már bevehető távolba került a tizenkettedik helyen álló Villány is.

 

A három győzelmet író harkányi csapat 1:1-es végeredménnyel jött le a pályáról Varga Balázs 65. percében szerzett góljával, amit a megyei tabella közepén álló szászvári ellenfél csak a 81. percben tudott kiegyenlíteni.

 

A fiúk legközelebb április elsején idegenben lépnek pályára az egy hellyel hátrébb szereplő, szintúgy 12 pontos Ócsárd ellen. A játék tétje azonban nem vicc, nagyon is komoly; a győztes magabiztos ponthátrányban hagyja hátra ellenfelét.