A kémesi kormányülés utáni sajtótájékoztatók

Baranya - szerző: GR

(fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly)

A Dráván egy kompkikötő és egy új híd megépítéséről, továbbá az M6-M60-as autópálya horvát határig történő meghosszabbításáról döntött a kormány – jelentette be Orbán Viktor a baranyai Kémesen csütörtökön.

A miniszterelnök a kormány kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón rámutatott: sok milliárd forint értékű fejlesztésről, munkahelyteremtésről határoztak a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva programhoz kapcsolódóan.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a Budapestről érkezett kormánytagok azt nem tudják vállalni, hogy ők építenek az Ormánságból régi szép időket idéző térséget, mert azt az itt lakóknak kell megtenni, de a kormány csütörtöki jelenlétével bizonyítja, hogy az ormánságiak számíthatnak rá, számíthatnak Magyarországra.

„Ha az Ormánságot nem tudjuk felemelni, lehetőségekhez juttatni, az az egész országról állít ki szegénységi bizonyítványt. Magyarország azonban elég erős ahhoz, hogy az Ős-Dráva programot végre tudja hajtani, és az olyan magára hagyott térségeket, mint az Ormánság fel tudjon emelni” – mondta a politikus. 

Orbán Viktor szólt arról, hogy a kormány a kihelyezett ülésével azt is jelezni akarta: nemcsak a nagyvárosok, hanem minden település értékes Magyarország számára. Példaként hozta fel, hogy Baranya településeinek 60 milliárd forint összes adósságából 43 milliárdot átvállalt az állam.

A miniszterelnök hangoztatta, szükség van Pécs fejlesztésére is, mert a megyeszékhely fejlődése nélkül nem képzelhető el Baranya fellendülése. Úgy vélte: Pécset ipari központtá kell tenni, a megye más területein pedig a mezőgazdaságban és az idegenforgalomban vannak nagy lehetőségek.

Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke azt emelte ki, hogy a rendszerváltozás óta először volt kormányülés Baranyában. Reményét fejezte ki, hogy a kormány a vejti kompátkelő, egy új drávai híd és az autópálya meghosszabbítása mellett támogatni fogja egy ormánsági szellemi, kulturális és kutatóközpont létrehozását, valamint azt is, hogy nyolc siklós környéki település a szabad vállalkozási zónába kerüljön, hozzájárulva az Ős-Dráva program sikeres megvalósításához.

 

Fidesz: a kormány nem söpörte a szőnyeg alá a baranyaiak problémáit

Hoppál Péter szerint a kormány Kémesen tartott kihelyezett ülésén őszinte beszéd folyt, és nyíltan számba vették a Baranyában élők problémáit.

(fotó: fidesz.hu)

A Fidesz szóvivője csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján az mondta: a kormány tagjai egy olyan térség kistelepülését választották az esemény helyszínéül, ahol nagy a szegénység, a nélkülözés. Nagy öröm ugyanakkor, hogy minderről nyíltan beszéltek, „semmit sem söpörtek a szőnyeg alá”.

Hoppál Péter szólt arról, hogy a kormány fejlesztések százmilliárdjairól határozott, emellett számba vett foglalkoztatást segítő és oktatási, kulturális, valamint közlekedési kérdéseket is.

A politikus rámutatott, már idén megkezdődik és 2014 második felében befejeződik az M6-M60-as autópálya teherforgalmát levezető pécsi elkerülő út építése, a sztráda 2018-ig eléri a horvát határt. Jelezte, hogy az Ős-Dráva program a csütörtöki kormányülésen is kiemelt figyelmet kapott.

Hoppál Péter sajtótájékoztatójával egy időben Orbán Viktor Pécsre érkezett, hogy megbeszélést folytasson Páva Zsolttal, a baranyai megyeszékhely polgármesterével. A miniszterelnököt a városháza előtt egy őt éljenző tömeg, valamint a kormány politikája ellen tüntető mintegy tízfős csoport fogadta.

 

Pécsről tárgyalt a kormányfő és a város polgármestere

Pécs pénzügyi helyzetéről, a rövid-, közép- és hosszú távú fejlesztésekről tárgyalt egyebek között Orbán Viktor miniszterelnök és Páva Zsolt, a város polgármestere csütörtökön délután.

(fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly)

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a pécsi városházán tartott tárgyaláson szóba kerültek még vagyongazdálkodási kérdések és megvitatták a Pécset elkerülő hiányzó autópálya-szakasz valamint az M60-as út folytatásának ügyét is.

A miniszterelnök és a polgármester egyeztetett a Pécsi Tudományegyetem napirenden lévő fejlesztéseiről, a pécsi autóbuszbeszerzésekről valamint az új ipari parkra épülő gazdaságfejlesztésről is – olvasható a közleményben.

(forrás: MTI)