Tiffán Zsolt: az ellenzéki pártok nem az ország, hanem a saját érdekük szerint cselekednek

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Európa történetének egyik legsúlyosabb válságát éli a tömeges népvándorlás miatt – mondta Tiffán Zsolt Harkányban, Magyarország első királyának, Szent Istvánnak a szobra előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

 

Az elmúlt másfél évben az EU nem volt képes arra, hogy megtalálja a helyes és hatékony választ a közösség történetének legsúlyosabb válságára, a tömeges népvándorlásra. Ebben a helyzetben a magyar kormány nagyon komoly erőfeszítéseket tett, hogy Magyarországot megvédje a kvótától, ám az EU-ban mind a mai napig nem adták fel, hogy lenyomják Magyarország torkán is a kötelező betelepítési kvótát – mondta Tiffán Zsolt.

 

A térség parlamenti képviselője folytatta: mi, Dél-Baranya polgárai igen erőteljesen érezhettük, hogy a válság kezdete óta az országra nagy nyomás nehezedett; ennek elhárításában a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy az október másodikai népszavazáson létrejött egy új egység Magyarországért, hiszen 3,3 millió ember egységesen támogatta a Kormány álláspontját a kényszerbetelepítés ellen.

 

Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy a kötelező betelítési kvóta elleni küzdelemben Magyarország polgárai csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak.

 

Nincs különbség az egyes ellenzéki pártok között: az MSZP, a Jobbik, a DK és az LMP ugyanúgy viselkedik, amikor Magyarországot meg kell védeni – nem az ország, hanem a saját vélt érdekük szerint cselekednek. Ezeknek a pártoknak fontosabb a saját hatalmi érdekük, mint az ország védelme. A szavazás bebizonyította, hogy az ellenzéki pártok a hatalom megszerzéséért bármire képesek – mondta Tiffán Zsolt.

 

Szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy kik voltak azok a helyi politikusok, akik bár országos listáról kerültek az Országgyűlésbe, de a mi megyénket képviselik, és akik a magyar emberek érdekeivel és akaratával szembeszállva nem támogatták az alaptörvény módosítását: dr. Tóth Bertalan, dr. Szakács László – mutatott rá a képviselő.

 

Hozzátette: Magyarország érdeke és Magyarország védelme csak a kormánynak és a kormánypártoknak fontos. A kormány és a kormánypártok a továbbiakban is mindent el fognak követni, hogy érvényesítsék a magyar emberek akaratát és megvédjék az országot a migránsok betelepítésétől.