Az Erzsébet-program sem tetszik az Európai bizottságnak

Belföldi hírek - szerző: GR

A Fidesz kiáll az Erzsébet-program és a SZÉP-kártya mellett – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt szóvivője.  

 

Zsigó Róbert azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya ügyében Magyarország ellen folyó, az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás bírósági szakaszba ért.

 

 

A szóvivő szerint az ügy azt mutatja, hogy az Európai Uniónak nem tetszik az Erzsébet-utalvány és az abból befolyó bevételekből finanszírozott Erzsébet-program, Európa egyik legsikeresebb szociális jellegű programja, és ehelyett „inkább a francia multik érdekeit védi”.Kiemelte, az Erzsébet-program segítségével olyan rászoruló családok, idősek, gyermekek nyaralhatnak, akik egyébként ezt anyagi helyzetük miatt nem tudnák megtenni. Az elmúlt két évben több mint 250 ezer ember, köztük 100 ezer gyermek üdülhetett így, az idén pedig további 125 ezer embernek lesz erre lehetősége – ismertette.  

 

„Nem először kell felvennünk a kesztyűt Brüsszellel annak érdekében, hogy megvédjük a magyar emberek érdekeit. (…) Nem fogjuk hagyni, hogy a több százezer nehéz helyzetben élő magyar számára pihenést és kikapcsolódást biztosító programért büntessék Magyarországot, a külföldi multik érdekei miatt” – fogalmazott Zsigó Róbert. Hangsúlyozta, hogy kiállnak a SZÉP-kártya mellett is, amely a belföldi turizmus legfőbb fizetési eszköze 2011 óta.  

 

„Fürdőbelépő nyugdíjasok részére” – Harkányban is?

 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a pályázói visszajelzéseket figyelembe véve bővítette az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatait, így újdonságként hirdette meg a „Fürdőbelépő nyugdíjasok részére Erzsébet Kártyán” pályázatát. A nyertes pályázók az önerő befizetése után az ország több mint 60 gyógyfürdőjében vehetik igénybe a támogatást.

 

A pályázatra országosan közel 15 ezer nyugdíjas jelentkezett, közülük Baranya megyéből mintegy 400 pályázó érintett. – közölte megkeresésünkre a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány sajtóosztálya.  

 

Sajnos ennél specifikusabban – például csak harkányi nyugdíjasokra bontva nem áll rendelkezésre statisztika. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy amennyiben a polgármesterünk legalább akkora prioritással kezeli a nyugdíjasok számára elérhető pályázatot, mint a „megszokássá váló pörköltfőzéseit”, akkor sokkal több helyi idős korú élvezhetné gyógyvizünk gyógyító hatásait!