Késelés Kisszentmártonban – frissítve: 22:02

Baranya - szerző: KT

A rendőrökkel együtt érkeztünk Kisszentmártonba, ahol a helyszíni információink szerint késelés történt. Több áldozatról tudni: egy idős asszonyról és egy kétéves gyermekről.

 

Az eset egy ház udvarában történt. Értesüléseink szerint halott nincs, a két mentő tizenöt-húsz perc elteltével szirénázva távozott.

 

 

 ⌚ 22:02 

Az elkövető összeveszett családjával. A vita hevében elvágta anyósa torkát majd a saját kétéves unokáját is nyakon szúrta. Ezt követően ismeretlen helyre távozott, állapotos élettársát valószínűleg arra kényszerítette, hogy menjen vele, de neki sikerült elszöknie. Hozzávetőlegesen 50-60 rendőr keresi, köztük kommandósok is.

 

 ⌚ 21:53 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított emberölés kísérlet bűntett elkövetésének gyanúja miatt – közölte a rendőrség. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 16-án 18 óra 47 perc körüli időben Kisszentmárton főutcáján a fényképen látható férfi eddig ismeretlen okból késsel sebesítette meg anyósát és unokáját, majd elszaladt a faluból. Mindkét hozzátartozó súlyosan megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. A támadót a rendőrök jelenleg is keresik. Ha látja, hívja bizalommal, névtelenségét fenntartva a 112-es telefonszámot. Ő az:

 

Balázs István – a rendőrség keresi

 

 ⌚ 21:37 

Egy rendőrségi busz is tart a helyszín felé, valószínűleg a terület átvizsgálása igényel komolyabb erőt. A helyiek egyre kevesebben vannak az utcán, csak néhány ember bámészkodik.

 

 ⌚ 20:49 

A ház udvarában is elhatárolnak egy területet, amit szintén átkutatnak. A megyei kapitányság hamarosan közleményt ad ki.

 

 ⌚ 20:40 

A rendőrök szalaggal kerítették körbe az egyik ház utcafronti járdáját és állványon álló reflektorokkal világítják meg a füves területet.

 

 ⌚ 20:29 

A két mentő távozott. Az utca kezd kiürülni. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság válaszára várunk.

 

 ⌚ 20:22 

A rendőrök golyóálló mellényben a közeli kukoricás körbezárására és átfésülésére készülnek.

 

 ⌚ 20:07 

A házban egy idős házaspár lakik, valamint egy fiatalabb férfi, aki nemrég szabadult a börtönből – mondják a helyiek. Kilenc rendőrautó és két mentő van a helyszínen. A rendőrök az udvaron csoportosulnak.

 

A helyszínt is átvizsgálják, ahol a bűncselekmény történt. fotó: Kacsúr Tamás, HH

 

 

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.