Vádemeléssel záródott nyomozás

Helyi - szerző: HH

Vádemelési javaslattal zárta a Siklósi Rendőrkapitányság a nyomozást egy 24 éves harkányi férfival szemben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – tájékoztat a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 24 éves harkányi fiatalember 2015. augusztus 6-án 22 óra körüli időben a nyilvános mellékhelységben a kerámia térelválasztót összetörte – áll a közleményben.

 

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a rongálót, majd a Siklósi Rendőrkapitányság az ügyben az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

 

A rongálással okozott kár mintegy hatvanezer forint, amit az önkormányzat már helyreállított. Úgy tudni, az elkövető végig tagadta tettét – amivel a perköltségeket jelentősen megnövelte – de a tanúk vallomásai és a biztonsági kamerák felvételei egyértelművé tették a történteket.