Csalási botrány miatt mondott le a bankigazgató

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

Lemondott John Stumpf, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank, a Wells Fargo elnök-vezérigazgatója. A pénzintézet vezetője a hetek óta húzódó csalási botránya miatt kényszerült döntését meghozni.

 

 

A San Franciscó-i székhelyű bankról szeptember végén került nyilvánosságra: sorozatos csalást követett el, hogy azt mondhassa részvényeseinek, hogy termékei és szolgáltatásai egyre növekvő keresletnek örvendenek. Ennek elhitetése érdekében a bank az ügyfelei tudta és beleegyezése nélkül, illegálisan számlákat nyitott, nemegyszer még olyan ügyfelek nevére is, akik pedig nem is tartoztak a kliensei közé.

 

A csalássorozatot szeptember eleje óta vizsgálták az illetékesek, s közben a botrány miatt zuhant a bank tőkepiaci értéke. A cég 5300 alkalmazottjától vált meg, szeptemberben pedig visszatartotta John Stumpf sokmillió dolláros célprémiumát. Távozásakor a 63 éves Stumpf közleményt adott ki, amelyben kijelenti: Úgy döntöttem, hogy a társaság érdekében félreállok.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.