Új stégek, telepítés: a horgászoknak is kedveznek a Boros-Dráva kotrásával

Baranya - szerző: HH

A Boros-Dráva medrének magyar szakaszán lerakódott iszapot egy szívó-kotró gép segítségével tervezik eltávolítani a szakemberek. A víz szabad lefolyását eredményező munkálatokat egy EU-s támogatás 542 ezer eurójából végzik.

 

Az iszap eltávolításával, a vízfelület növekedésével, a benőttség csökkenésével a vízminőség javulását is el lehet érni – közölte a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG). Az eltávolított hordalékot Oldon két közeli, korábbi anyagnyerő hely területén helyezik el.

 

A projekt további célja a horgászturizmus fejlesztése, a térség turisztikai vonzerejének növelése. Ennek érdekében a területen 11 új stég építését tervezik a rossz állapotú régiek helyén, valamint őshonos halfajokat is telepítenek a Boros-Drávába.

 

Jelen projekt keretében a felhalmozódott hordalék körülbelül felének eltávolítása finanszírozható, másik felét egy következő pályázat keretében tervezik elvégezni a szakemberek. A projekt 2017. szeptemberében kezdődött az előkészületi munkákkal, a terepi kivitelezés pedig hamarosan indul és legkésőbb 2019. február 28-ig fejeződik be.