Orbán elbakizta az Ős-Dráva projektet

Helyi - szerző: KT

Tiffán Zsolt (Fidesz) kitalálta, Orbán Viktor (Fidesz) nemrég személyesen is ott járt – így született az Ős-Dráva Projekt. Vagy a kilencvenes években, egy erdész kezdeményezésére?

A miniszterelnök nagyon szomorú

Orbán Viktor, ha már Baranyában járt, Csányi Sándor 3,5 milliárdos tehenészetének átadásán, beszélt a rendkívül szomorú Ormánságról is. A korábbi élmények igen megdöbbentették, újságírók előtt így kesergett róla:

„Engem elcsalt egyszer Tiffán Zsolt oda az Ormánságba – én nem vagyok nagy és alapos ismerője ennek a térségnek – (…) és megmutatta, hogy ott milyen állapotok vannak. Az egyik szeme sír olyankor az embernek, a másik meg nevet, mert egyfelől az ország egyik legszebb vidéke ez, a Dráva fantasztikus, egyáltalán, az ember olyan természeti csodával szembesül, ami egész Európában ritka. Másfelől, látja az ember a leépülés jeleit is.”
Szerencsére már megvan a gyógyír:

„Így aztán lépre csalt a Zsolt, és azt mondta, hogy ez az a hely, ahova ő már kigondolt egy programot, és hogyha azt megcsinálnánk, akkor a romákon is segítünk, a magyarokon is segítünk, a régi fényéből is visszahozunk valamit ennek a térségnek, és a természeti szépségeit is elérhetővé tudjuk tenni, minden magyar számára, azok számára is, akik nem itt élnek. Így született meg az Ős-Dráva Program, ami lényegében az Ormánság felfejlesztésének a programja.”

Azaz, Tiffán Zsolt, a Fidesz baranyai, illetve a megyei önkormányzat elnöke kitalálta, Orbán Viktor pedig személyes jelenlétével lángra lobbantotta az Ős-Dráva szikráját.

Ezzel szemben a valóság…

Az Ős-Drávára mindenki másképp emlékszik. Az interjú szerint a projekt csak a minap kezdődött, a fideszes megyevezetés idején, nagyjából.

Vannak azonban, akik még emlékeznek a kétezres évek derekára, amikor az Ormánságfejlesztő Társulás, beleértve ormánsági önkormányzatokat, civilek és vállalkozókat évekig lázasan dolgozott a projekten. Információink szerint itt a mai napig harmincfős munkacsoport tevékenykedik. Akkortájt még Förster Gyulának hívták Sellye polgármesterét, a területfejlesztési programban, valamint a lemaradozó, de vízzel bőven ellátott térségben az Aquaprofit nevű cég látott fantáziát. Akkoriban Lantos Tamás – ma Markóc polgármestere – és Vida Balázs projektmenedzser, mai Leader-vezető nevéhez kötötték a projektet.

Aki azonban nem rest újra egy átalakított DeLoreanba pattanni, az immár a kilencvenes évek derekán találja magát. A projekt eredeti ötletgazdája, Turós László vajszlói Bedő díjas erdőmérnök ekkor kezdett a projekten dolgozni.

Igaz, hogy a vizes élőhelyek visszaállítása, és ezzel a földgazdálkodás helyreállítása óta sokat változott, bővült a program. Igaz az is, hogy majdnem két évtized után most éri el végleges formáját és valósul meg, de véleményünk szerint az ötletet elvitatni az azóta elhunyt erdésztől legalábbis illetlenség.

(2012. 10. 10. Pécsi Stop – A cikket változatlan formában közöltük)