Tíz éves nyomozás – Baranyában is ténykedtek a kötözős rablók

Belföldi hírek - szerző: HH

Baranyai szálai is vannak annak rablássorozatnak, mely után 2010 óta nyomoztak. A kötözős ügyek néven elhíresült szálat egy négy évvel ezelőtti rablás támadóinak azonosításával oldották meg a Pest megyei nyomozók, miközben a véletlenül felmerült információkkal egy pénzszállító tíz évvel ezelőtti kirablásra is fény derült.

 

 

A nyomozók a Pest megyei ügyeken túl Komárom, Bács, valamint Baranya megyében történt hasonló bűneseteket is megvizsgálták. Kiderült, hogy mindegyikben 3-4 fős, agresszív elkövetők házba való bejutását egy tapasztalt betörő segítette. A támadók ez után fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették áldozataikat az értékek átadására, menekülésük előtt a nyomokat alkoholt, vagy vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni.

 

Biatorbágyon 2016. augusztusában éjszaka támadt rá egy banda egy házaspárra, megkötözték őket, a férjet fegyverrel kényszerítették a trezorok kinyitására. A zsákmányolt, több tízmillió forintot érő egyedi órákkal, készpénzzel, ékszerekkel elmenekültek. A nyomozók gyanúja szerint a rablás egyik csuklyás tettese egy 2016 decemberében, Spanyolországban máig tisztázatlan körülmények között meghalt 31 éves budapesti férfi lehetett. Társát, a 35 éves budapesti P. Zoltánt kedd délelőtt fogták el a fővárosban.

 

Egy véletlenül megszerzett információnak köszönhetően egy 2010-es rablást is megoldottak, amikor egy pénzszállítót leütöttek, és 20,7 millió forinttal leléptek az elkövetők.

 

A most azonosított támadók egyike a jelenleg rablás miatt jogerős szabadságvesztését töltő, budapesti illetőségű, 44 éves W. Adrián. Társát, a 43 éves gödi P. Gábort kedden fogták el Zuglóban.