Harkányi Választási Hírlevél 1.

Postabontó - szerző: KT

Tisztelt harkányi Polgárok!

 

A március 10-ére kiírt időközi önkormányzati választáson felelősen csak az elmúlt időszak pontos ismertében dönthetnek. Ezen kiadványunkban, mely egy sorozat első része, össze kívánjuk foglalni mindazt, amit mi önkormányzati képviselőként vagy a Polgári Összefogás Harkányért tagjaként az elmúlt két évben átéltünk, tapasztaltunk, amit fontosnak tartunk, de nem állt szándékunkban eddig elmondani. Igyekszünk tárgyilagosan, csakis a tényekre támaszkodva, indulatoktól mentesen (ez utóbbi sajnos nem mindig sikerül) megnyilvánulni.

 

Nyilvánosságra fogunk hozni minden olyan információt, adatot, ami közvetlenül vagy közvetve hatással volt Harkányra, és amelyek kellenek ahhoz, hogy tiszta kép álljon össze az elmúlt két esztendőről.

 

Kérjük, vegyék a fáradságot, olvassák el figyelmesen a kiadványt, és tegyék ugyanezt minden más írással, ami a kampány során megjelenik – és nem csak tőlünk! Így a kampány végére el fogják tudni dönteni, kinek szavaznak bizalmat.

 

Nagy a tét!

Kívánom, hogy bölcs, megfontolt döntést hozzanak!


Barla Szabó Zsolt

A sort, mint a legelsőnek távozó képviselő, és mint a PÖH elnökhelyettese kezdem.

Gondolom, mindenkit érdekel, miért mondtam le röviddel megválasztásom után. A válasz egyszerű is, meg nem is. Én hamarabb felismertem azt, amihez képviselőtársaimnak több mint két év kellett.

Még a kampány alatt megfogalmazódott bennem, ha netalántán úgy alakul, hogy a régi polgármester győz, és képviselőként bejutok, megköszönöm a bizalmat és azonnal felállok, mert Bédy István városvezetési stílusa számomra elfogadhatatlan volt. Ezt a kampányban többször, nyíltan ki is mondtam.

Nem az ember, hanem a stílus és a módszerei nem tetszettek!

Sajnos nem kellett két hónap ahhoz, hogy világossá váljon számomra: az általunk oly nagy lelkesedéssel támogatott Imri Sándor ott folytatja, ahol elődje abbahagyta.  Azt kell mondanom, Bédy István egy dologban azért különb utódjánál, ő soha nem fordított hátat az őt támogatóknak.

Imri Sándor már a választások éjszakáján eldöntötte, szakít azokkal, akik szívvel lélekkel támogatták a kampányban, akik önzetlenül segítették. A Polgári Összefogás csapatát ettől kezdve kerülte, mint ördög a tömjénfüstöt. Bojkottálta összejöveteleinket, megalázva ezzel azokat, akik hittek benne, akik elhitték, hogy a választások után is csapattagként számíthatnak polgármesterükre. 2010. év végén tartott évzáró bankettünkön nem jelent meg, pedig többen szinte könyörögtek neki, hogy jöjjön el. Ellenben megjelent a baráti köréhez tartozó közismert terehegyi família, akik a meghívó házigazdát gyalázva kis híján botrányba fullasztották a rendezvényt. Nem sokkal később Imri Sándor évzáró bulit rendezett az akkor még 100%-ban bédyista hivatalnak! Ez már több volt, mint megalázó.

A polgármester első konfliktusa a testülettel éppen ebből adódott. Nevezetesen: bojkottálta a választóknak beígért hivatali átalakítást, amit egyébként a hitelező bankok is elvártak volna. Kulcspozícióban hagyott olyan vezetőket, akiket minimum egy lépcsővel vissza kellett volna léptetni. Az általa nagy lelkesedéssel lobogtatott „halállista” dr. Vida Ernő senkivel sem egyeztetett produktuma volt. A szakmai hozzáértés nála nem volt szempont. Csak azért, mert személy szerint neki problémája volt az egyébként szakmailag elismert kórházvezetővel, megalázó módon, első körben megakadályozta pénzügyi-bizottsági tagságát. Nálam ekkor szakadt el a cérna. Haldoklik a beteg, de nem engedem az orvost még a diagnózist felállítani sem, mert nekem nem szimpatikus. Körülbelül ezzel a hasonlattal tudnám legjobban érzékeltetni Imri Sándor hozzáállását. Halkan megjegyzem, az élet ebben az esetben is engem igazolt, amikor Kerécz Tamás egy évvel később mégiscsak tagja lett a bizottságnak.

Úgy gondoltam, felállásom kellő figyelmeztetés lesz, hogy nem jó az irány, de úgy tűnik, Sándor nem „vette az adást”.

Az általam csak Bédy szimptómának nevezett tünetek nem hogy csökkentek volna, de egyre erősebbek lettek. A csapatmunkát végképp megszakította és csak az általa képviselt álláspontot volt hajlandó elfogadni. Természetes következmény lett a testülettel való folyamatos küzdelem.

Folytatásként pár mondat az ellenszélbe került és folyamatosan lejáratott PÖH-ről. Annak ellenére, hogy polgármesterünk látványosan hátat fordított nekünk, igyekeztünk a beígért csapatmunkát tovább folytatni.

Társadalmi munkát szerveztünk a fürdőben.

Levelet írtunk Varga Mihály miniszternek, kérve a kormányzat segítségét. A több mint harminc aláíró között ott van az összes képviselő, csak éppen a polgármester aláírása hiányzik.

Kisebb nagyobb sikerrel, de folyamatosan megjelentünk az Új Harkányi Hírekkel, melyet teljes egészében reklámbevételekből finanszíroztunk.

Két rendezvényt is szerveztünk neves előadókkal, sajnos a polgármester úr egyikre sem volt kíváncsi. Pedig lehet, hogy a Kossuth-díjas Jókai Anna (aki köztudottan személyes baráti viszonyt ápol Orbán Viktorral) vagy Kiss Sándor kereskedelmi diplomata (kitűnő japán kapcsolatokkal) tudtak volna valamit lendíteni Harkány ügyén. Segítséget nem vártunk, de legalább Harkány érdekében illett volna tiszteletét tennie. Megjegyzem, a PÖH és a Magyar-Japán Gazdasági Klub között kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően, (melyet egy jól sikerült évzáró bankett alapozott meg 2011-ben a Lantos Tanyán, amiért külön köszönet Lantos Pista barátomnak,) sikerült Tetsuo Ito nagykövet urat a kórház jóvoltából és segítségével vendégül látnunk. Siralmas, hogy Imri Sándort csak hosszas rábeszéléssel sikerült meggyőzni, legalább a nagyköveti díszebéden jelenjen meg. Mi befektettük az energiát, neki csak le kellet volna hajolnia az eredményért. De nyilván Siklóson a Kalmár-pincében ezeknél értékesebb kapcsolatok teremnek, ahol köztudottan gyakran megjelenik.

És itt tetten is érhető a lényeg. Imri Sándornak csak addig kellett a harkányi csapat, amíg az a polgármesteri székbe emelte, de innentől kezdve visszatért ahhoz a közösséghez, ahonnan jött, ahol jól érzi magát.

Harkányban olyanokkal barátkozik, akik hírhedten közösségrombolók, akik lenulláztak egy polgári kört, megpróbálták ugyanezt tenni a PÖH-el, és éppen most „szorgoskodnak” a harkányi református gyülekezet szétverésén. Ezen is érdemes elgondolkodni egy kicsit!

Részemről rendkívül sajnálom a történetet, hiszen én is részese és okozója vagyok azáltal, hogy elkövettem azt a végzetes hibát, amit egy csapatépítőnek soha sem lenne szabad. A kampányban figyelmem 95 százalékát fordítottam arra, hogy hogyan, és csak 5 százalékát arra, hogy kivel.

Vastagon megkaptam érte a pofont, higgyék el. A fenti okok következtében a polgármesterrel kialakult konfliktus miatt olyanok rontottak nekünk, akiket a kampányban még mi győzködtünk arról, Imri Sándor nem kommunista, nem fogja eladni a fürdőt és nem fogja a siklósiaknak átjátszani a gyógyvizet. Megkaptam, vegyem tudomásul, itt Imri Sándor nyerte meg a választásokat, és mi örüljünk, hogy mellette, általa bekerülhettünk a testületbe. Megkaptam, hogy gyáva nyúlként megfutamodtam, mert megijedtem a feladattól.  Olyan emberek osztották az észt, akik a Bédy érában lapítottak, akik a kampányban nem segítettek, azt sem tudtuk, hogy léteznek.  Olyanok gyalázzák Döme Robit és a testületet, akik még az ajánló szelvényüket sem merték odaadni.

Akiknek volt vesztenivalójuk, azok pont a PÖH-ösök voltak és főleg Döme Róbert. Ha Bédy István nyer, ezek az emberek mindenüket elvesztették volna, de hogy vállalkozásuk nem lenne a városban, az biztos.

Remélem sikerült a probléma morális hátterére rávilágítanom és kérem Önöket, ne tekintsék ezt elhanyagolható tényezőnek!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

 


Markovics János

 

Tisztelt Hölgyeim, és Uraim, tisztelt harkányi Polgárok!

2012. december 14-én a 2010 októberében megválasztott képviselő-testület feloszlatta önmagát, helyt adva időközi választásoknak Harkányban. Ki-ki vérmérséklete, olvasata szerint kommentálta ezt a valóban szomorú tényt. Szomorúságra okot leginkább az ad, hogy nem így indultunk, nem ezt akartuk, és ide jutottunk. De nem menekülünk, semmi, és senki elől! Egyszerűen elég volt, elég volt abból, amit két éven keresztül szótlanul tűrtünk. Lehet, hogy hiba volt, de legtöbbünk sem írott, sem hangos sajtónak nem nyilatkozott, nem szidalmazott senkit, nem mondott véleményt, tartotta magát ahhoz, hogy testületként működjünk, testületként gondolkodjunk, egyként és ekként nyilvánuljunk meg.

„A harkányi képviselő-testület hosszú vívódás, éjszakákba nyúló megbeszélések után nyugodtan, mondhatom méltóságteljesen – egy tartózkodással – oszlatta fel önmagát”, idézem az alpolgármestert. Valóban így volt.

Erre a képviselő-testületi ülésre úgy került sor, hogy a polgármester tudhatta, hogy mi következik, hiszen megkapta a képviselő-testület bizalmatlansági indítványát, melyben lemondásra szólítottuk fel, jelezve, hogy, ha nem teszi ezt meg, akkor a testület fog lépni. Én magam erre a képviselő-testületi ülésre úgy mentem el, hogy vittem magammal azt a lemondó nyilatkozatot, amiben egyedül is lemondtam volna, ha a feloszlatás nem következik be. Képviselőtársaimmal folytatott leveleimből látható, hogy hónapok óta terveztem ezt a lépést, halogatva egyre csak, mindig abban reménykedve, hogy talán látok valami kicsi reménysugarat, ami visszafordítja elhatározásom, illetve elhatározásunkat. Merthogy a képviselő-testület eme bizalmatlansági indítványa is jóval a feloszlatást kimondó ülés előtt datálódott, ezzel is érzékeltetni szeretném azt a vívódást, aminek az eredményeként megszületett döntésünk, ami nem menekülés, s főleg nem patkányok menekülése. Ezt a sértő megjegyzést itt és most kikérem magamnak, és szégyellje magát az, aki képes emberekről így nyilatkozni, aki tisztességes vita helyett mocskolódni tud csak, és nem is akar mást.

„Tisztán és bizakodóan tekintek a jövőbe, és úgy gondolom, elérkezett Harkányba is a rendteremtés időszaka, amikor tiszta vizet kell önteni a pohárba” – olvastam a polgármester nyilatkozatát.

Mint oly sok mindennel, ezzel is elkésett a polgármester úr. A rendteremtés időszaka két évvel ezelőtt érkezhetett volna el, de mindent megtett azért, hogy ez ne következhessen be.

Azzal kezdődött, hogy a választások után egy nappal elhatárolódott tőlünk, közölve, hogy semmi köze hozzánk, nem mi segítettük a polgármesterséghez, hanem mi oldalvizeztünk őmellette a képviselői székbe. Döbbenetes volt hallgatni ezeket a szavakat Imri Sándor szájából, akiért mi a bőrünket vittük vásárra, vállalva nem kis kockázatot kiállásunkkal. Nem volt ez oly régen, tisztelt Olvasók, hogy ne emlékezhessenek arra az időszakra, és annak az időszaknak a módszereire. Döbbenetes volt azt is hallani, hogy mihez kéri az együttműködésünket. Engem, aki a kezdeti időben alpolgármester voltam, folyamatosan győzködött, hogy nem ördögtől való az adósságrendezés, a város csődje, s benne a fürdő csődje, és minden bajunk elmúlna, ha csődbe vinnénk a várost, és a fürdőt. Többször hívott megbeszélésekre azokkal a felszámolókkal, akik ma Magyarországon a legnagyobb felszámolók, a legnagyobb hatalommal. Így találkozhattam Somogyi Ferenccel, a felszámolók országos szövetségének vezetőjével, szövetségük országos elnökével. Így került tudomásomra, hogy együtt vacsorázgat Varga Jenővel, a 100 leggazdagabb magyar egyikével, aki a rendszerváltás előtt a kommunista párt oszlopos tagja volt Pécsett, mára pedig az egyik legnagyobb tőkés lett, a felszámolók egyik „legnagyobbika”. E történések hatására is íródott többek között az a nyilatkozat, amit minden képviselő aláírt, csak a polgármester nem, amiben elhatárolódtunk mindennemű csődeljárástól.

A polgármester az első pillanattól kezdve bojkottálta a képviselő-testület azon óhaját, kérését, hogy minden hétfőn délután üljünk össze, beszéljük meg közös dolgainkat, határozzunk meg egy cselekvési programot minden hétre, és minden hétfőn számoljunk be egymásnak arról, mit végeztünk. Erre egyáltalán nem volt hajlandó, de „ideje sem volt”, mert az a 2-3 óra, amit naponta a hivatalban töltött, minden erejét elvette, ránk már kíváncsi sem volt.

Minden egyes pillanatban azt éreztette velünk a polgármester, hogy külön vagyunk. Nem mi vagyunk az ő népe, s gondolkodásmódunk alapvetően különbözik, – szerinte mi régimódian gondolkoztunk. De ki is az, aki a régi módon gondolkodik?

Nemde az, aki képtelen elfogadni, hogy egy képviselő-testület, s benne a tagok önálló véleménnyel is rendelkeznek? Akik – ha ne adj Isten nincsenek egy véleményen a polgármesterrel – máris elüldözendők, még a lakóhelyükről is? Aki régi módon gondolkodik az pont a polgármester, és azok, akik azt gondolják, hogy a képviselő-testületnek az a dolga, hogy szó nélkül szavazgasson, emelgesse fel a kezét. Ilyent az elődjétől fénykorában, s majdan végóráiban láthattunk, s mostani polgármester máris ezt kívánja? Ki is a régimódian gondolkodó? Vagy másként, miért is vagyunk patkányok? Mert azt merjük mondani, amit gondolunk, ami a meggyőződésünk? Mi is ennek az üzenete? Hogy van egy fényességes tekintetű nagyvezírünk, aki tévedhetetlen, és akit vakon kell követni? Tessenek olyanokat választani, akik majd ezt teszik, de csak olyanok jelentkezzenek Harkányban képviselőnek, akik ezt teszik, mert ha nem, akkor lepatkányozzák, lebagázsozzák őket, és elüldözendőnek tartják a szülőföldjükről őket. Döbbenetes felismerés számomra az, hogy egyesek Bédy István leváltásával nem „rendszert”, hanem csupán diktátort akartak váltani! S Imri Sándor ennek megfelel, tökéletesen. Mert értelmezhetnénk-e másként azt, hogy csak azért, mert Horváth Tamás ellene mert mondani, egy perccel a feloszlatási döntés kimondása után közölte: „kirúgja”, egy ötgyerekes családfőtől megvonja a fizetését karácsony előtt? Most attól tekintsünk el, hogy így joga sem volt hozzá, de a gondolat maga is elborzasztó!! Bosszút állni, de azonnal, zsigerből! S ezt Harkány polgármestereként tette. Nem ebben is elődje reinkarnációja? Ki jön majd a sorban utána nála: Krutek Norbert felesége az óvodából, mint anno a Fórizs Sándor felesége szintén az óvodából? Vagy a Döméné a suliból, esetleg maga Döme Róbert, vagy Barkó Béla röpül a Műv. Ház éléről – megtörtént, igaz saját maga távozott, megelőzve ezt a gyalázatot -, vagy az én háziorvos feleségem, csak azért, mert azt merjük mondani, hogy ebből elég? Hol élünk, emberek?

Ez az ember azt mondta, hogy majd ő szót ért másik hattal, ezért nem csatlakozott a feloszlatáshoz, azt javasolta, mondjunk mi le, s ő marad. Az az ember mondta ezt, akinek két év alatt nem sikerült egyikünkkel sem szót érteni! Csak annyi dolga lett volna, hogy három emberrel szót ért, s bármit végigvihetett volna, de egyikünkkel sem tudott, hatunk, illetve Barla Zsoltot ideszámítva hetünkből eggyel sem. Azért ez sokat mondó azt gondolom, ne reméljék, tisztelt Olvasók, az ellenkezőjét, kutyából nem lesz szalonna… A jól ismert szakállas viccben, az autópályán emberünk szemben haladva a forgalommal hallgatja a rádiót, ahol is bemondják, hogy mindenki vigyázzon, mert egy őrült szembe megy a forgalommal. Mire emberünk felkiált, mi az, hogy egy?! Mindenki!!! Ez volt Harkányban a helyzet a polgármester és testület között.

A fürdővel kapcsolatban Döme Robitól olvashatnak bőven, de a Felügyelő Bizottság tagjaként csak egyet kívánok elmondani. Pontosan azt tettük, ami egy FB feladata, – a törvényes működés felügyelete – s egy fikarcnyival sem léptük túl hatáskörünket, de mindent elvégeztünk, ami a kötelességünk volt. Egyikünknek sem – az öt FB tagból – semmilyen haszna nem származott abból, hogy az FB-ben benne volt, minden ellenkező híreszteléssel szemben még Döme Robinak sem, akire ugyanazok a szabályok vonatkoztak, mint bármely más bérlőre, és aki ugyanúgy kifizetett minden számláját – kínosan vigyázva arra, hogy ezt pontosan és időben tegye – mint azt egyébként kevesen.

Végezetül még egy gondolat: ha van valami, amit – nyilván azért, mert régimódi gondolkodású vagyok – sajnálok, hogy az elmúlt két évben csak hallgattunk. Soha nem voltam közszereplő, most sem vágyom rá, sőt…  Azt viszont most igazán megtanultam, hogy a néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, s lehet, hogy most Önök sem értenek minket. Ebben a két évben, fizikai, lelki, anyagi feleslegünkből adtunk a városnak. Előfordult, hogy személyesen fizettem ki a város számláit, amit soha nem kaptam vissza. Igyekeztünk, ahogy tudtunk segíteni.

Most azzal, hogy felálltunk nem folytatjuk tovább ezt a reménytelen küzdelmet, reménytelen harcot. Ebben érzem a legnagyobb felelősségem, aki két évvel ezelőtt teljes mellszélességgel álltam Imri Sándor mögé, mellé. Most az a dolgom, hogy ezt a már-már helyrehozhatatlan hibát kijavítsam, s ennek csak egy módja van, amiben remélem, sőt biztos vagyok, hogy mindenki egyetért velem a lelke mélyén: tabula rasa. Azaz tiszta lapot nyitni, megadni Önöknek a lehetőséget, hogy tiszta lapot nyissanak, ahogy jónak látják. Döntsenek bölcsen, kívánom, hogy jól, Harkány javára.

Magam részéről ismét szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy nem kívánok a közeljövőben a harkányi közéletben szerepet vállalni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Isten éltesse és segítse Harkányt!