Baksai Tamás: a szabályok elmulasztása esetén szigorításokra lenne szükség

Helyi - szerző: HH

Együtt, felelősségteljes magatartással védhetjük meg szeretteinket, illetve a veszélyeztetett körbe tartozó embertársainkat a betegségtől – mutat rá Harkány polgármestere, aki jelezte azt is: a város rendelkezésére áll a védekezéshez szükséges felszerelés, de a megbetegedések elkerüléséhez közösen követett, felelősségteljes magatartásra is szükség van.

 

Mint a múlt heti híradásokból is egyértelművé vált, a polgármesteri hivatalban és az iskolában is felütötte fejét a koronavírus – emlékeztetett Baksai Endre Tamás.

 

Harkány polgármestere hozzáteszi: természetesen a járvány terjedésének megfékezése érdekében az önkormányzat továbbra is igyekszik mindent megtenni és elegendő védőeszköz, kézfertőtlenítő, általános fertőtlenítő és hőmérő áll rendelkezésre áll a védekezéshez.

 

Míg minden közintézményünkben elérhető helyen van a kézfertőtlenítő és az érvényben lévő kormányzati intézkedésekre tekintettel kötelező lett a maszk használata is, az óvodában már hetekkel ezelőtt biztonsági szabályokat léptek érvénybe: egyszerre legfeljebb két szülő tartózkodhat védőmaszkban a csoportok öltözőiben, mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek kötelező a kézfertőtlenítés és a gyerekek testhőmérsékletét is mérik az óvónők reggelente – ismertette a polgármester.

 

Az önkormányzat hivatalában a személyes ügyfélfogadás a héten biztonsági okokból szünetel, a hivatali dolgozók is maszkot viselnek, a munkába álláskor mindenki testhőmérsékletét ellenőrzik.

 

A piaccsarnokban szintén kötelező a maszk használata, mely az eladókra és a vásárlókra egyaránt vonatkozik. Mindenhol be kell tartani a másfél méteres védőtávolságot, a játszótereket és forgalmasabb közterületeket, a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. munkatársai visszatérően fertőtlenítik – ismertette Baksai Tamás.

 

A polgármester leszögezte: a sikeres védekezéshez mindenki felelősségteljes hozzáállására van szükség, emiatt nyomatékosan arra kér mindenkit, hogy tartsák be az érvényben lévő szabályokat, melyek elmulasztása esetén további szigorításokat kellene bevezetnie.