Meghosszabbították a Kisfaludy pályázatok befejezési határidejét

Gazdaság - szerző: HH

Meghosszabbították a Kisfaludy pályázatok megvalósításának határidejét. Az eredetileg év végi időpontra még három hónapot számoltak rá.

 

A legfeljebb nyolcszobás vidéki magánszálláshelyek július 15-ig pályázhattak a 60 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatásra szobánként legfeljebb egymillió forintot igényelve. A pályázatokban vállalt fejlesztést, beruházást a kedvezményezetteknek az eddigi szabályok szerint legkésőbb idén év végéig kellett volna befejezni, azt az összeget pedig, amit nem használtak fel, az elszámolás során egyszerűen csak vissza kell majd utalni.

 

Ezt a befejezési határidőt tolták most ki március 31-ig arra való hivatkozással, hogy a vártnál jobban alakuló turisztikai szezon miatt sokan csak később tudták elkezdeni a felújításokat.

 

Harkányban a több mint 1400 szobával 3200 férőhelyet jegyző 761 regisztrált, jogosult szállásadótól összesen 234 darab pályázat érkezett be, melyből több mint kétszáz szálláshelyre adtak le sikeres pályázatot. A 183 nyertes összesen 411 millió forint értékben nyert el támogatást, amely 420 szoba és 917 férőhely megújítását fogja szolgálni. Ez a helyi szálláshelyek harminc százalékát jelenti.