„A gazdasági válságból való kilábalás maraton, nem pedig sprint, a legfontosabb feladat jelenleg az európai és amerikai bizonytalanságok csökkentése” – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésének egy vitafórumán, ahol a világgazdasági válságkezelésről és Görögországról vitázott a német pénzügyminiszterrel és közgazdászokkal.
Mintha rólunk lenne szó?
A költségvetési kiigazítás elengedhetetlen a magas adóssággal küzdő országokban, a fő kérdés annak üteme, illetve az, hogy milyen más lépések párosulnak mellé a többi között a strukturális reformokat és a termelékenység ösztönzését illetően – jelentette ki Lagarde a BBC brit közszolgálati televízió által rendezett beszélgetésen, azt hangoztatva, hogy országspecifikus megoldásokra van szükség. „A növekedés hiányának, a piaci nyomásnak, illetve az eddigi erőfeszítéseknek fényében időt kell adni Görögországnak” – mondta az IMF vezetője.
Görögország még mindig a középpontban…
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter ugyanakkor leszögezte: a maraton csak úgy teljesíthető, ha az elején jó irányba indulunk el. „Nincs alternatívája a középtávú adósságcsökkentésnek. Az eurózónában lépésről lépésre haladunk, még ha ez néha kissé összetett és nehezen érthető is” – mondta. A görög helyzettel kapcsolatban kijelentette: „(Athénnek) be kell tartania korábbi kötelezettségvállalásait. Meg kell várnunk a trojka (az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank) jelentését, addig nem szabad spekulálni.”
Lagarde csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Görögországnak két év haladékot kell adni a nemzetközi hitelezők által megkövetelt takarékossági intézkedések végrehajtására. Németország ugyanakkor hosszú ideje elutasítja a görög program lazítását.
Az amerikai példa követendő?
Peter Orszag, a Citigroup alelnöke, a Fehér Ház költségvetési hivatalának korábbi elnöke ezzel szemben amellett érvelt, hogy a középtávú fiskális konszolidációnak gazdaságélénkítő lépésekkel kell párosulnia. Szerinte olyan megszorításokat kell hozni, amelyek csak később éreztetik hatásukat, míg a munkaerő-piaci gondok miatt azonnali stimulusra van szükség. „Természetesen extrém esetek is vannak, (…) de az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak nincs szüksége azonnali fiskális konszolidációra” – közölte.
Megszorítás konta élénkítés
Raghuram Radzsan, az indiai pénzügyminisztérium főtanácsadója szerint a probléma fő oka, hogy a ciklikus és a strukturális gondok egymással párhuzamosan jelentkeznek. A válságon csak a strukturális problémák megoldásával lehet felülkerekedni – mondta.
A kisebb földrengés által megzavart beszélgetés közönsége, ha csupán kis többséggel is, de a megszorítások mellett tette le a voksát. A megszorítás kontra élénkítés vitával kapcsolatban Lagarde emlékeztetett rá, hogy az élénkítő intézkedéseket csak újabb kölcsönfelvétellel lehet finanszírozni, míg Schäuble azt mondta: az államadósság növekedése nem segíti, hanem hátráltatja a növekedést.
Orszag ugyanakkor leszögezte: az amerikai tapasztalatok alapján a stimulus képes munkahelyteremtésre, a multiplikátorhatás érvényesül.
Radzsan szerint a fejlett világ fő gondja, hogy a válságot megelőző időszakban hitelből finanszírozott költéssel fedték el a munkaerő-piaci problémákat, erre azonban ma már nincs lehetőség. Az indiai közgazdász arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad sarokba szorítani Görögországot, ahol egyre inkább úgy érzi a lakosság, hogy bármit is tesznek, az nem lesz elég a válságból való kilábalásra, ezért nincs is értelme áldozatokat hozni. – „Természetesen aggódom a (görögországi) tüntetések miatt. De ha minden esetben a tüntetőkre hallgatnánk, soha nem születne fenntartható (gazdaság)politika. A demokrácia nehéz, de még mindig sokkal jobb, mint az alternatívák” – fogalmazott a német pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy nem megszorításokat, hanem felelős és hiteles fiskális politikát vár.
Schäuble arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányok mozgástere korlátozott: „a kormányok nem tudnak munkahelyeket teremteni, (csak) olyan környezetet, amely ösztönzi a befektetőkét és a vásárlókat.”
Radzsan szerint a fejlődő országok keresletük felhajtásával tudnának hozzájárulni a válságkezeléshez, fennáll ugyanakkor a veszély, hogy a Nyugat befelé fordul problémái miatt, s ezért a nemzetközi áru- és tőkeáramlást korlátozni akaró hangok kerülnek többségbe a világgazdaságban.
Orszag azt mondta: az USA-ban az a fő kérdés, hogy a kormány „lábon lövi-e magát” és recesszióba süllyeszti az országot a fiskális szakadék miatt, ugyanakkor a Citibank tisztviselője optimistán nyilatkozott hazája kilátásaival kapcsolatban.
Záró felszólalásában Lagarde abbéli reményének adott hangot, hogy a jövő évi közgyűlésre az USA megoldja a fiskális szakadék problémáját, az EU pedig hiteles stratégiát fog kidolgozni. „De kétlem, hogy ez így lesz” – tette hozzá.
(MTI)
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.