A szezonkezdést is megérte a Baranya-Víz munkálatainak emléket állító terelőtábla

Postabontó - szerző: HH

Mint mindig mindenhol, a Bartók utcában is azonnal megkezdte a Baranya-Víz a gondozásukban álló harkányi hálózat oly gyakori csőtörésének helyreállítását, ám annak záróaktusa hetek, hónapok alatt sem tekinthető sikeresnek.

 

Baranya-Víz úthibája Harkány belvárosában

 

Óriási terelőtábla éktelenkedik a szezonkezdet napján a város apartmannegyedének főútján, az úttest helyreállítása ugyanis még mindig nem készült el. A burkolat javításának ugyan nekiálltak egyszer, de az nem sikerült.

 

Az elmúlt időszakban lassan szelfiponttá avanzsáló, a strand irányából narancssárga pléddel letakart tábla tövében amorf aszfaltfolt és megsüllyedt aszfaltrész illetve csatornafedő látszik, ez azonban aligha magyarázat arra az időrendiségre, mely nyilvánvalóan semmibe veszi egy üdülőváros, valamint az abban lakók belátható és jogos érdekeit.

 

Megkerestük a közelmúltban harkányi üzemmérnökség vezetőjét elismerő kitüntetéssel jutalmazó szolgáltatót, hogy megtudjuk, pontosan mikor végeztek ott javítási munkálatokat, illetve mikorra várható a helyreállítás. Érdemi válaszukat oldalunkon tesszük közzé.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.