A közterület-felügyelők akasztották meg a Tenkes Hadjárat felvonulását

Helyi - szerző: HH

Nem volt harkányi állomása az idei Tenkes Hadjáratnak. A két évtizedes hagyományra visszatekintő kulturális esemény a közterület-felügyelőknek esett áldozatul.

 

A 7. huszárezred Siklósi Huszár Bandériuma vitéz Csizik Mihály hő. őrnagy vezetésével ötnapos, teljes régiót érintő hagyományőrző hadjárata június utolsó hetének szerdáján indult útnak a siklósi vártól. Több száz kilométeres útjuk során Villányban, Vokányban és az utolsó estén szervezett kulturális programok helyszínén, a Tenkes Csárdánál is vertek éjszakai tábort, miközben tucatnyi településen köszöntötte őket a város vezetése.

 

Korábbi években városunkban a magyarság hatszáz esztendejét feldolgozó, lovas és katona kultúrát ötvöző kiállítást nyitottak meg, állandó állomásaik közé tartozik az emlékmű, ahol a hősök előtt tisztelegnek, de nem példa nélkül, hogy a templomkertben kapnak áldást útjukra, lovaikra.

 

Harkányba idén vasárnap késő délelőtt érkezett volna a sereg, hogy a Hősök emlékműnél koszorút elhelyezve induljon tovább siklósi záró díszszemléjéhez. A program elemeinek egyeztetésére az esemény előtti napokban került volna sor, amikor vezetőjük a harkányi önkormányzatot kereste fel, ahol a közterület-felügyelőkhöz irányították őt. Mint Csizik Mihály közölte, ott azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendezvényhez öt nappal korábban közterület-foglalási engedélyt kellett volna kérni. Az elmúlt közel két évtized során és több tucat helyszín alkalmával az eljárás és az engedélyhez kötés példa nélküli.

 

Kérdéssel fordultunk az illetékesekhez, hogy megtudjuk, a koszorúzás – mely a város történetében példa nélküli, hogy a közterület rendjétől eltérő használatnak minősüljön vagy bármikor is engedélyeztettek volna hasonlót – valóban engedélyköteles-e, illetve a közterület-felügyelet tájékoztatása szakszerű volt-e.