Ahogyan Vancsura Miklós látja

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Városunkban járt Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő ügyvezető igazgatója, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Nevéhez köthető az újjáélesztett fejlesztési projekt. Az általa hozott tervezőcsapat dolgozta ki a projekt továbbviteléhez szükséges fejlesztési javaslatot. Ez a szakmailag magas színvonalon megfogalmazott terv adta az alapot a Fejlesztési Ügynökséggel folytatott tárgyaláshoz, mely megállapodással végződött. Azóta sok minden történt. A kórház és a fürdő egyesítése, a fúzió megakadt, így egyetlen megoldás látszik a pályázati önrész előteremtésére, az azóta jelentkezett befektető. A kialakult helyzetről kérdeztem az egyébként KDNP-s politikust.

Ön szerint hogyan tovább, Harkány?

Kezdjük az elején! Nézzük meg az előzményeket! Már 2007 óta megfogalmazódtak azok a gondolatok, hogy Harkánynak fejlődnie kell, és el kell indulnia azon az úton, ami az itt lévő kiváló minőségű gyógyvizet és történelmi tradíciót, a meglévő gyógyászati lehetőségeket a mai kor követelményeinek megfelelően juttatja el a vendégek, a betegek számára.

Problémának látom, hogy jelentős fejlesztések maradtak el az élmény- és strandfürdő területen, valamint hiányoznak a nagy szállodai beruházások. Úgy gondolom, a gyógy-vendégek száma nem csökkenhetett. Ahol komoly visszaesés van, az a nyári strandvendégek köre.

Nyilvánvaló, a fejlesztés iránya erre a területre kell, hogy összpontosuljon. Ebben az esetben olyan létesítmény tervezését kell célul kitűzni, amely a családok, fiatalok és az idősebbek számára is használható, félig fedett, félig nyitott, élmény elemekkel, pihenőhelyekkel kialakított fürdőházat jelent.

Mi egy ilyen elgondolást valósítottunk meg, melyet a Fejlesztési Ügynökség megvalósításra érdemesnek talált. Úgy ítélték meg, hogy ez projekt hosszú távú fenntarthatóságot jelent Harkány számára.  Nemcsak a külsőségek kozmetikázása, „optikai tuning” történik, hanem strukturális átalakítás is, ami biztosan forgalomnövekedést eredményez, ami a hatékonysági küszöböt pozitív irányba fogja eltolni. Nekem ez a meggyőződésem és a tapasztalatom is. Mondom ezt azért is, mert az elmúlt öt-hat évben közel húsz projekt legkülönbözőbb munkáiban vettem részt, hol minőségbiztosításban, hol bírálatban, hol pedig tervezésben.

Tehát úgy gondolja, ehhez a tervhez semmiképpen sem szabadna hozzányúlni?

Igen. Én úgy gondolom, ha Harkány számára most ennyi forrás áll rendelkezésre, ez a minimálisan megvalósítandó fejlesztés, ami biztosan forgalomnövekedést fog eredményezni. Nyilván ráférne még a bejáratokra, meg a nagy strandmedencékre, a sportuszodára némi felújítás, de ezeket nem lehet generálisan megvalósítani ennyi pénzből. Mindenképpen kell egy új attrakció, ami új üzenetet jelent a vendégek számára.

A fúzió, mint alternatíva kiesett. Erről mi az Ön véleménye?

A több milliárdos elnyert projekt ellenére Harkány nem talált befektetőkre, ezért úgy gondolták, próbáljuk meg összetenni az erőforrásainkat, és próbáljuk meg újra értékelni magát az egész szituációt. Hogyha az erőforrás elemzés oldaláról nézem a dolgot, egy kórház és egy fürdő vonatkozásában, ebből kijöhet egy olyan új gazdasági egység, amely a bankok számára egy más megközelítést jelent, amit támogathatónak ítélnek. Ez volt a fúzió gondolata, amit az itteni szakemberek találtak ki. Úgy gondolom, stratégiai értelemben a kórházi feladatok és a fürdő feladatok valamilyen típusú összefogása, összehangolása mindenképpen előnyökkel jár. Tehát az alapgondolat rendben volt. A kockázatot az eltérő, sokszereplős tulajdonosi gondolkodásmód jelentette. Nem segítette a folyamatot az egészségügy jelenleg is folyó strukturális átalakítása sem. De, mégis volt hozadéka a dolognak.

Az, hogy sikerült aláírni a projektszerződést a módosított tartalommal, az általam javasolt szakmai elképzelésekkel, az elsősorban az önrész előállítási kényszer miatt létrejött fúziós gondolattal, illetve a kiírt Önkormányzati részvényeladási  pályázattal háttérben, új aspektust hozott Harkány életébe. Tehát volt már aláírt szerződés, és erre figyeltek fel befektetői körökben.

Több lehetséges ajánlattevőnek hívtam fel a figyelmét a pályázatra ismerve az Önkormányzat felhívását. Találkoztam a jelenlegi befektetővel is, tudván, ilyen területen működik számos helyen országban. Javasoltam neki is, hogy van egy jó fejlesztési terv, amely jelentősen javítani fogja a fürdő hatékonyságát vegyék ki a tendert, nézzék meg, és, ha érdekli Őket, akkor tegyenek ajánlatot. Úgy gondolom, ebben a szituációban nem elvetendő egy befektető befogadása.

Pillanatnyilag nem is látszik más alternatíva. Jól gondolom?

Ez a befektető képes lehet azokat pénzeket mozgatni, amelyek az önrész biztosításához szükségesek, így az önkormányzat részére egy erős szakmai partner teljesen normális dolog.

Úgy tudom, a befektető komoly szakmai és menedzsmenttel kapcsolatos vitába került harkányi a képviselő-testülettel. 

Ha valaki egy olyan vállalatba, amely komoly anyagi gondokkal küzd, több százmilliót invesztál, akkor szeretné, hogy ez a pénzt megfelelő eredményességgel működjön. Nyilván nem szeretné elveszíteni, sőt, hasznot akar realizálni. Ez így teljesen rendben is van. Tehát jogos, hogy beleszólást akar a vállalat irányításába.

Ami a műszaki kérdéseket illeti, mint azt már említettem, mindenképpen új attrakció kell. Csak a komfortfokozat növelésével, esztétikai beruházásokkal nem lehet a vendégszámot növelni. Mi a legjobb tudásunk szerint készítettük el a terveket, figyelembe véve Harkány és Magyarország adottságait. Nem vagyok szerénytelen, ha kijelentem azt, Harkány számára ez a megoldás az, ami most rövidtávon az év végéig befejezhető, a jelenlegi legjobb alternatíva és biztosan vendégszám növekedést fog generálni. Azt tudom mondani, én, a jelenlegi szaktudásom szerint ennél jobbat nem tudok ajánlani.

A terveket egyébként az a Zala Art Kft. készítette, mely iroda az utóbb tíz év legjelentősebb fürdőit tervezte Magyarországon. Itt nincs miről beszélni, itt minden apró részlet a leg- messzebbmenőkig ki van gondolva, figyelembe véve a helyi adottságokat, a gyógyvíztől kezdve bármi másig akár a jelenlegi klórmentes csúcs víztechnológiáig. Ha én lennék Harkányban a döntéshozó, ezt nem is engedném vitára.

Mert lehet valamit jól, jobban és a lehető legjobban csinálni. Ez a korlátozott racionalitás elmélete. Azaz mindenki a saját korlátaihoz képest képes a lehető legjobb döntést meghozni.

És ez igaz a fürdőfejlesztésekre is, mert ez egy szakma, amihez komoly háttérismeretek és szaktudás szükséges.

Kérem, mutassa be szakmai tevékenységét pár mondatban!

Több mint harminc éve vagyok a pályán. Közel húsz évig a Hévizi Kórházat és Gyógyfürdőt vezettem. Mint már említettem, az elmúlt öt-hat évben – a Nyugat-Dunántúl kivételével – minden jelentősebb fürdőfejlesztési projektben részt vettem az NFÜ megbízásából. Így teljes rálátásom van a magyarországi fürdőfejlesztésekre.

A Fürdőszövetség ügyvezető elnökeként közvetlen információm van minden szakmai témával kapcsolatosan, amit természetesen munkám során is hasznosítani tudok.

Az Ön nevét jelenleg Sárvárral a sárvári fürdő sikerével kapcsolják össze. Erről röviden mit lehet tudni?

Megkeresett az akkori sárvári polgármester, és az volt a kérése, javítsam a fürdő hatékonyságát, és valósítsam meg a tervezett hárommilliárdos projektet a lehető legrövidebb időn belül. Én készítettem egy új koncepciót, a város elfogadta, a támogatási szerződést megkötöttük és nem egészen tíz hónap alatt felépítettük. A beruházás 46 százalékos forgalomnövekedést eredményezett, azt hiszem, ez önmagáért beszél.

Kívánom a harkányiaknak, Önök is, hasonló eredménnyel valósítsák meg mostani tervüket!