Átalakul a Harkányi Közös Önkormányzat intézménye

Helyi - szerző: KT

Jövő év januárjában átalakul a Harkányi Közös Önkormányzati Hivatal. A változást a hozzá kapcsolt Drávaszerdahely, Márfa és Szava leválása fogja jelenteni, így a hivatal neve is megváltozhat.

 

Dr. Markovics Boglárka jelezte, a változtatásnak szakmai okai vannak, melyek nyomán Harkány kezdeményezte az átalakítást. Városunk speciális feladatai és a kisebb települések sajátosságaiból származó teendők jelentette kettősséget szüntetik ezzel meg, hatékonyabb munkavégzést tűzve ki célul.

 

Mint a jegyző jelezte, az átalakításra januárban kerülhet sor. Kitért rá, a változtatás szükségességével az érintettek is egyetértettek. Szava és Márfa a Nagyharsányi Közös Önkormányzati Hivatalhoz csatlakozik, a települések lakói pedig helyben, vagy Túronyban intézhetik majd ügyeiket.

 

Drávaszerdahely jövőbeli helyzete még nem teljesen tisztázódott, mivel ott a Kormányhivatal jelöli ki a fogadót. Ezzel kapcsolatban Alpár György, a település polgármestere jelezte, a Kovácshidai Közös Önkormányzati Hivatalhoz csatlakoznak, de még nem dőlt el, hogy az egyéb ügyintézés helye Kovácshida vagy Kémes legyen-e. Ugyan ők Kémesre mennének, de Kovácshida ezzel nem ért egyet.

 

Ha a Kormányhivatal a legalább 15 napos véleményezési határidő után máshoz sorolja Drávaszerdahelyt, értelemszerűen a Harkányi Önkormányzati Hivatal neve Harkányi Polgármesteri Hivatalra változik.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.