Belgium: a gyermek-eutanáziáról szavaz a belga parlament csütörtökön. A törvényt előreléthatóan elfogadják. A “kegyes halál” intézménye 12 éve működik Belgiumban, a gyermekekre való kiterjesztése ellen tüntetések vannak. Ezt eddig csak Hollandiában engedélyezték és ott is csak 5-6 ilyen eset volt. A tiltakozók csoportja a jogszabály ellen több tízezer aláírást gyűjtött össze. Egyiptom: bombatámadás ért egy […]
Három órási fát döntöttek ki a buszmegálló körül. A vágás oka, hogy a több, mint ötven éves jegenyék belseje már rothadásnak indult. A biztonságos 30-35 évüket jóval túlélő, kimondottan forgalmas területen lévő fák egészségi állapotát szakértők vizsgálták meg. Mivel azok száraz ágai már az elmúlt években is rendszeresen hullottak és a tápanyagfelvételük is […]
Bejegyezték Dopeman pártját, a MAFIA-t, azaz a Magyar Fiatalságért Párot. A zenész még 2012 őszén jelentette be, hogy pártot alapít. BŰNTÁRSAIM! Mától hivatalosan is pártelnök vagyok. A MAFIA (Magyar Fiatalságért Párt) ezennel elindul a politikai tényezővé válás rögös útján. A csatlakozás részleteivel nemsokára jelentkezem – írja az újdonsült pártelnök facebook-oldalán.
Enrico Letta olasz kormányfő csütörtökön bejelentette lemondását, miután pártjának, a római kormányt vezető balközép Demokrata Pártnak (PD) a vezetősége 136 igen, 16 nem szavazattal és 2 tartózkodással leváltása mellett döntött. A kormányfő közölte, hogy pénteken benyújtja lemondását Giorgio Napolitano államfőnek – adja hírül az MTI. Az államfő ezután megkezdi a parlamenti pártokkal való […]
Előzés közben vesztette el az uralmát járműve felett az a motoros, aki tegnap balesetezett Szalántánál. Ő egy BMW-vel az meg egy Hondával ütközött. A fél hatkor történt baleset miatt az 58-as főút le volt zárva. A motoros egy BMW-nek ütközött, aki átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan karambolozott egy Hondával. A Honda felborult, […]
Mintegy 110 millió forintból indul a pécsi zsinagóga belső restaurálása, valamint a pécsi és baranyai zsidóság történetét bemutató kiállítás kialakítása – jelentették be szerdán a baranyai megyeszékhelyen. A sajtó számára tartott bejáráson Schönberger András rabbi beszámolt arról, hogy az épületet tíz évvel ezelőtt újították fel kívülről, belső rekonstrukciója azonban eddig elmaradt. Goldmann Tamás, […]
Ismeretlen hackerek megtámadták a Bitcoin rendszerét – közölte a működtető Bitcoin Alapítvány. A hackerek nem loptak pénzt, de a Bitcoin több jelentős tőzsdéjén ezért blokkolták a tranzakciókat az elmúlt napokban. A Bitcoin egy digitális fizetőeszköz, ha úgy tetszik, „virtuális pénz”, aminek saját tőzsdéi is vannak. A fizikailag meg sem jelenő, egyre népszerűbb és […]
Anglia Tovább áradnak a folyók, köztük a Temze is Dél-Angliában. A helyzetet most az esőn túl az erősödő, helyenként 160 kilométeres szél is nehezíti. A mentésekben a hadsereg is részt vesz. David Cameron miniszterelnök szerint a pénzhiány nem lehet akadálya a védekezésnek. előzmények Salvador Hazaérkezett az a 37 éves halász, aki több mint egy évig hánykolódott […]
A sertéshúsról folytatott viták során feltételezzük, hogy fogyasztása egyre kevésbé számít “menőnek”, ugyanis rengeteg embertől halljuk, hogy egyáltalán nem eszik sertéshúst. Az elképzelésnek lehet valami racionalitása, mert a Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly év végén kampányt indított a sertéshús fogyasztásának növeléséért („Mindenki kedvence, a magyar sertéshús”), és természetesen érdemes figyelembe venni azt is, hogy lassacskán […]
Újra terjed a „linkes” vírus a facebookon, a Kaspersky pedig egy mindennél hatékonyabb kártevőt talált. Ha ismerőseitől, barátaitól vagy ismeretlentől üzenetet kap a facebookon, ne kattintson rá. A link egy rosszindulatú és kártékony webhelyre navigál, ami egy programocskát indít el a gépén. Ezután az ön fiókja is terjeszteni fogja a kártékony linket, elsősorban […]
A harkányi fürdőben is a Valentin napi hosszú hétvégén a romantikáé a főszerep. Február 14-16 között a mindennapokban is elérhető széleskörű szolgáltatási palettát kiegészítve, különleges programokkal várják a szerelmeseket. A hosszú hétvége alatt minden igénybe vett wellness szolgáltatás mellé egy továbbit kaphatnak ajándékba, valamint, a három nap alatt PÁROS gyógytornán lehet részt venni és […]
Ukrajna Miközben a tüntetők harmadik hónapja tartanak ki a kijevi Függetlenség terén, követelve Ukrajna vezetésének távozását, már az Európai Unió külügyminiszterei között is szóba került, hogy szankciókat léptessenek érvénybe, ha a kijevi kormány továbbra is erőszakot alkalmaz a tiltakozókkal szemben. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is támogatja az ukrán ellenzék követeléseit az alkotmányos változásokról, szakértői […]
Nem könnyű egy ex-bérgyilkosnak boldogulnia, főleg, ha a volt főnöke nincs oda a civil élet
Hétvégén a rendőrök 51 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén voltak kénytelenek intézkedni, melyből 2 balesetben 2 személy vesztette életét. 19 baleset súlyos, 30 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 329 személyt fogtak el, ebből 78 fő az ellenük érvényben lévő körözés alapján került a rácsok mögé. 175 főt bűncselekmény elkövetésekor füleltek le. Az […]
Összegyűjtöttük a hét legnépszerűbb cikkeit. Feliratkozhat a napi hírlevelünkre, vagy követhet minket facebook -oldalunkon is, ahol valamennyi hírünk egyaránt megjelenik. Nézze át a hét legolvasottabb írásait! Biztos, hogy mindegyiket olvasta? Átírnák Harkány nevét Mindenkiről videót készít a Facebook! Nézd meg a sajátodat! Szíjjártó Péter a keleti nyitás és a turizmus kapcsolatáról Elköltözött egy trafik, […]