Kezdőlap » Összes cikk » Baranya (Page 142)

Célba ért a zarándoklat

Hetedik alkalommal ért Máriagyűdre az Egyházmegyei Gyalogos Zarándoklat. Az ezernyi résztvevő reggel a pécsi Fema parkolójából indult és félpályás útlezárás mellett, mintegy 25 kilométer megtétele után kora délutánra ért a kegytemplomba.      A tavalyi zord időjárással ellentétben idén nyárias melegben volt részük a zarándoklat résztvevőinek, akik között valamennyi korosztály képviseltette magát. A délutáni hálaadó szentmisét […]

Félidőben a Söraboralja – GALÉRIA

Kulturált, jól szervezett és igényes – így jellemezhetjük az idén első alkalommal megrendezett rockzenei fesztivált. A környékbeli fiatalok által Villánykövesdre szervezett rendezvény az utolsó hetekben vált ingyenessé, és a sátrazóknak ígért ingyensör is szépen fogyott.     A második nap nem kisebb fellépő érkezik, mint a Tűzmadár. A Schrott Péter hangja mögé sorakozó, több nagylemezt […]

Hagyománnyal tisztelegnek a hidasiak

A hidasi székelyek felmenői 1944-1945-ben a szerb partizánok elől menekülve telepedtek le végül a Baranya megyei kis községben. A bukovinai székelyek Hidasra településének 70. évfordulójára méltó megemlékezéssel és székelykapu avatással készülnek a falu lakói.   Az erdélyi székelyek egy részének a Mádéfalvi veszedelem után, szülőföldjét elhagyva új otthon után kellett néznie. Évszázadokkal később leszármazottaik a […]

Fesztivál születik?

Május 8-9 között rendezik meg Villánykövesd szabadidőparkjában a Söraboralja fesztivált. Az időpont szokatlan, a belépés egyszer csak ingyenes lett, sört osztanak, a fellépők pedig jó buliról árulkodnak. A fesztivál a térség rockmaratonjává is kinőheti magát.     Ígéretes fellépőket és érettségi utáni lazítást kínál a hétvégi rockzenei fesztivál, ami a szervezést elnézve néhány éven belül […]

Komlói Guinness kísérlet izomból

A Guinness szabályok szerinti hivatalos rekordkísérletet hajt végre május 8-án Lassan Zoltán. Pongó a világon elsőként 56 órán keresztül fog edzeni, mindössze óránként 5 perces szüneteket tartva. Az eseménynek Komlói Tenkes Fitness sportközpont ad helyet.     Pongó azért vállalkozott az embert próbáló kísérletre, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára és közösségé kovácsolja a sportkedvelőket, […]

Figyelmeztetés: citromba borult az egész ország

Két megye kivételével az egész országra vonatkozóan citromsárga, első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az országot heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt borították citromsárgába. A hidegfront késő délután éri el régiónkat. Baranya megye ugyan sárgában díszeleg, de kis valószínűséggel alakulhat ki károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében heves zivatar – derül […]

Baranyai munkaerő-kölcsönzőkre csaptak le a kommandósok

A gyanú szerint félmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést annak a vagyonőri és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolatnak az irányítói, segítői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók, pénzügyőrök, valamint a TEK munkatársai.     Kuperczkó Adrienn sajtóreferens, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának közleményében azt tudatja: a tizenkét baranyai társaságból álló láncolat […]

A hosszú hétvégén is minket figyel

A traffipax a hosszú hétvégén sem pihen, árgus szemekkel figyeli a gyorshajtást, záróvonalat, telefont, biztonsági övet és még ki tudja milyen szabálysértést. Ossza meg a listát, ha nem akarja, hogy ismerősei csekkel ünnepeljék a munka napját!      május 01. (péntek)    08:45-09:45 Siklós, Harkányi út 10:00-11:00 58-as főút Harkány – Túrony közötti szakasza 11:15-12:00 […]

Siklósiak ingyen látogathatják a várat

Régi vágyuk vált valóra a siklósiaknak. A vár városa a tegnapi képviselő-testületi ülésen egyhangú döntést hozott arról, hogy a siklósi lakosok Siklós Kártya felmutatásával ingyen látogathatják a várat, annak különböző részeit így annak kiállításait is.  

Nyílt napján Siklóson segít a NAV

Nyílt napot tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya Megyei Adóigazgatósága, mely kapcsán segítséget ad az szja-bevallás kitöltésében, és a hibás bevallások javításában, de lehetőség van a kitöltött bevallások leadására is.   A május 13-i, siklósi nyílt nap helyszíne a Köztársaság tér 8. szám alatti kirendeltség, ahol 8:30 és 15 óra között gyakorlati szakemberek, a Baranya Megyei Adóigazgatóság […]

Panelházban termesztett marihuánát – azt mondja, magának

A rendőrség őrizetbe vette M. Pétert, akinél a házkutatás során 89 tő marihuánát találtak. A 38 éves pécsi férfi drogtesztje is pozitív értéket jelzett, kihallgatása során azt mondta, saját célra termesztette a növényeket, abban bízott, hogy így akár egy évig is elláthatja magát.     M. Péter panellakásában galériát alakított ki a növény termesztésére, szellőztetőkkel, […]

Vihar miatt siklott ki a személyvonat

A viharos erejű szél miatt a vasúti pályára döntött fának rohant és egy tengellyel kisiklott a Pécs-Gyékényes-Nagykanizsa vasútvonalon közlekedő vonat Szentdénes megállóhelynél. A háromnegyed ötkor Barcsról Pécsre közlekedő gép balesetében senki sem sérült meg.   A vasúttársaság megrendelte a pótlóbuszokat, amelyek Szigetvár és Szentlőrinc között, mintegy félórás késéssel szállítják az utasokat.

Siklósi zsaruk is kaptak jutalmat

A pécsi Kodály Központ adott otthont a Rendőr- és Tűzoltónapnak, ahol Dakos József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 77 kollégáját részesítette elismerésben. A kitüntetettek soraiban a Siklósi Rendőrkapitányság állománya is helyet foglalt.     A rendezvényen – melyen részt vett dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat […]

Megtörtént: aquapark épül Pécsen

Orbán Viktor országjáró útján kedden Pécsre érkezett. Tárgyalásai során megállapodott Páva Zsolt polgármesterrel az M6 autópálya 2016-ban kezdődő, határig való megépítésében, az egyetem létszámának emelésben és egy vizes szabadidőközpont létrehozásában is.     Orbán Viktor kifejezte a kormány háláját Pécs városának a választásokon tanúsított hűségéért, ezért sikeressé szeretnék tenni.   Egy olyan sport és szabadidőközpont jön létre […]

Orbán: a kormány meg akarja hálálni Pécs bizalmát

Orbán Viktor a Modern Városok Program keretében látogatott Pécsre, ahol együttműködési megállapodást írt alá Páva Zsolt polgármesterrel. a kormányfőt szimpatizánsok és atomhulladék-tároló ellen tüntetők is fogadták.     Orbán márciusban indult országjáró körútjára, 23 megyei jogú várost érintve. Pécsi állomásán együttműködési megállapodást írt alá Páva Zsolt polgármesterrel. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón kiemelte: szinte példátlanul nagy bizalmat […]