Munkahelyteremtésre még akár egy ellenzéki városvezetést is támogatnak, de a haverságból nem jár pénz – mondta Lázár János az ATV-ben, hozzátéve: a hülyeség pártfüggetlen kategória. A miniszter arra mutatott rá, hogy az önkormányzatok programján van a hangsúly. Ha egy városvezetésnek nincs arra programja, hogy hogyan teremthet munkahelyeket, akkor nem kapnak pénzt – hangsúlyozta […]
A hétvégén a megszokottnál is több közlekedési baleset történt. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az esős, vizes, hajnali párás úton fokozott körültekintéssel kell közlekedni. Senki se higgye azt, hogy „ez vele nem történhet meg”! Hétvégén a rendőrök 97 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amik közül 7 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, összesen […]
Hétvégén a rendőrök 141 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 4 személy vesztette életét. A balesetek során 40 súlyos és 97 könnyű sérülés keletkezett. Összesen 885 személyt fogott el, ebből 112 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt került a rácsok mögé, 332 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 760 személyt […]
A Hír Televízió információi szerint szkafanderes mentősök szállítottak a budapesti Szent László kórházba egy külföldi diákot az International Business School kollégiumából Budapesten. A mentők védőfelszerelése fertőző betegségre utal, a HírTV III. egyik illetékese a III. kerületből megerősítette, hogy a mentőknek valóban volt ilyen riasztása. Egyenlőre nem lehet tudni az ügy részleteit, a kórház az ebolával […]
A magyar turizmus a kedvezőtlen időjárási körülmények mellett is képes jól teljesíteni: az első hét hónapban a vendégszám 7,3 százalékkal, a tavalyi rekordot is meghaladó mértékben nőtt – jelentette ki Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. A turizmus napját felvezető tájékoztatón bemutatták a magyar turizmus új vezetőit is. Glattfelder Béla a […]
Igen magas számok tarkítják a hétvégi rendőrségi statisztikát. 935 előállítás nem igen volt mostanában 72 óra leforgása alatt. Hétvégén a rendőrök 181 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Három halálos kimenetelű közlekedési balesetben négy személy vesztette életét. 49 baleset súlyos, 129 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 806 személyt fogtak el, közülük 313 […]
Harmincnégy párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek azt kérve a bíróságoktól, hogy állapítsák meg a pártok működésének megszűnését. Erre azért került sor, mert a pártok két egymást követő választásokon sem indítottak jelöltet. Az Országos Bírósági Hivatal nyilvántartásában január közepén 147 párt szerepelt. Az 1989 óta életben lévő párttörvény szerint ha a bejegyzett párt […]
Igazat adott a strasbourgi bíróság LMP-s és PM-es képviselők panaszának. Magyarország megsértette Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia LMP-s, valamint Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka PM-es képviselők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát azzal, hogy tavaly az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket – mondta ki kedden közzétett első fokú ítéletében a strasbourgi […]
Az esőzések utáni sokan fellélegeztek, sokan pedig a hét rossz cselekedeteit pótolták be hétvégén, legalábbis erre utalnak az előállítások számai. Az elmúlt héthez képest több baleset is történt. Hétvégén a rendőrök 177 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 6 balesetben 6 személy vesztette életét. 42 baleset súlyos és 129 könnyű sérüléssel végződött. […]
Súlyosbította az első fokon kiszabott szabadságvesztését és jogerősen 9 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszék Eva Rezesovát négy ember halálát okozó ittas járművezetés miatt. A korábban 6 év fogházbüntetésre ítélt szlovák nő a büntetés kétharmadának letöltését követően, vagyis leghamarabb 2018-ban szabadulhat. Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán BMW X5-ös […]
Csütörtökre 9 megyére, köztük Baranyára is narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható nagy mennyiségű csapadék miatt. Az ország többi része első fokúan sárgállik. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatott: előkészítő ülést tart az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az esős időjárás miatt. Rámutattak, hogy leginkább a nagyobb vízgyűjtő területeket […]
Átadták az egységes segélyhívó rendszer miskolci hívásfogadó központját. A központot Pintér Sándor belügyminiszter avatta fel, aki kiemelte: az új központok, a modern technika, az új szervezet egyet jelent a gyorsabb reagálóképességgel és a nagyobb biztonsággal. A segélyhívó rendszer kialakítása és fejlesztése az Európai Unió támogatásával 5,45 milliárd forintból valósult meg. Az EU-tagállamok vezetői […]
Vége a nyári vakáció tapintatosságának. 104 baleset és 684 elfogás történt az ősz első hétvégéjén. A többi mutató is igen magas, magyarázat talán a tiltott határátlépés számában rejlik. Hétvégén a rendőrök 104 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amik közül 3 balesetben 5 személy vesztette életét. 32 baleset súlyos, 69 pedig könnyű […]
A rendőrségi statisztikák tekintetében átlagosnak mondható a nyár utolsó hétvégéje. Hétvégén 104 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 3 balesetben 3 személy vesztette életét. 36 személy súlyosan, 65 pedig könnyebben sérült meg. Összesen 401 személyt fogtak el, közülük 251 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. körözésük miatt ötvenen kerültek rácsok mögé. 531 személyt állítottak […]
1,2 millió gyermek összesen 12 millió tankönyve rendben érkezik az iskolákba. Áruk átlagosan húsz százalékkal csökkent és a diákok hatvan százaléka ingyen kapja azokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága. A minisztérium ellenzéki sajtónyilatkozatokra reagálva kedden az MTI-nek adott közleményében megkérte az ellenzéki pártokat is, hogy iskolakezdés előtt a gyermekeket […]