Elfogadták a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény és a természet védelméről szóló törvény módosítását az Országgyűlés a szerdai ülésén. Az agrárminiszter által benyújtott törvényjavaslat szerint jövő évtől országszerte tilos lesz az avar és a kerti hulladék égetése. A törvény célja a levegő minőségének javítása és a lakosság egészségének védelme. Ennek megfelelően törlik […]
Jelenlegi bőrében húsz éve van a forgalomban, ám most megújul a százforintos. Az eddig bevonattal ellátott acélérméknek a jövőben réz-nikkel-cink ötvözet lesz az alapanyaguk. Az érmék kinézetükben semmit sem változnak, csak az anyagában módosít a Magyar Nemzeti Bank. A régi százasok is megmaradnak, ugyanúgy lehet velük fizetni, mint ahogy az automatákba is be lehet […]
Félmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett településfásítási programot az Agrárminisztérium. A tízezer fő alatti települések összesen 12 ezer fára adhatják le igényüket. Nagy István agrárminiszter jelezte, hogy a faültetéssel is hozzájárulhatunk az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez valamint és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez. A programban június 15-től jelentkezhetnek az önkormányzatok az állami önkormányzati és egyházi intézmények valamint […]
A következő tíz évben 8-10 honvédelmi középiskola és kollégium kezdi meg működését Magyarországon – számolt be terveiről a Honvédelmi Minisztérium. A tárca jelezte: a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy […]
Kicsivel több volt, mint, ami jól esett – mondta a Blikknek Kaiser Ede, akit hétfő reggel engedtek ki a börtönből. Egy komoly mellényúlás után Kaisert a rendőrség legnagyobb tévedéseként 2005-ben ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre a három évvel korábbi móri bankrablás miatt. Később az igazi, 7,3 milliót zsákmányoló ám nyolc embert lemészároló tetteseket is elfogták. […]
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem indított eljárást, sőt, előállítás sem történt, mert meglátásuk szerint nem történt a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás a Mi Hazánk demonstrációján. A Mi Hazánk mozgalom az Országos Roma Önkormányzat budapesti székháza elé szervezett felvonulást a Deák téri késelések miatt. Ezt a rendőrség szerdán még a gyülekezési törvényre mutogatva […]
A miniszterelnök az elmúlt tíz év egyik legjobb döntésének nevezte a rendkívüli jogrend bevezetését, mert koronavírus-járvány idején a kormány rendeletekkel módosíthat törvényeket. Miután azonban a járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, már nem szükséges a helyzet kezeléséhez rendkívüli jogrend, ezért a parlament döntése után a kormány nem hozhat többé rendeletet olyan ügyben, amelyben törvényt kell […]
A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament két éve a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött. A megyék nevéről és székhelyéről szóló határozatot 140 igen szavazattal, 22 tartózkodás mellett módosították még 2017-ben. A névváltoztatási kezdeményezést a megyei közgyűlés június 30-án tárgyalta meg, és elkötelezettnek érezte magát abban, hogy a megye elnevezése 2020. június 4-től […]
Legalább négyen meghaltak az utakon, százhuszonöten pedig megsérültek hétvégén a rendőrség közlése szerint. A hatóságokat saját bevallásuk szerint összesen 93 sérüléssel járó balesethez hívták, melyből 34 esetet súlyosnak kénytelenek elkönyvelni. Vasárnap kora hajnalban egy 41 éves férfi Jászalsószentgyörgy külterületén személygépkocsijával letért az úttestről, és az út menti árokba hajtott. A baleset során halálos […]
Pénteken hajnali 3 óra 40 perckor telefonáltak a rendőrségre, hogy a fővárosban a Deák Ferenc téren tömegverekedés alakult ki, és többeket megkéseltek. A rendőrök a helyszínen két embert találtak az úttesten, súlyos szúrt sérülésekkel. Mindketten a helyszínen meghaltak. A rendőrök hat embert állítottak elő, nehéz dolguk nem volt, hiszen a társaság tagjai ismerték […]
A kormány felszámolja a tranzitzónákat, csak az ország határain kívül, külképviseleteken lehet menekültügyi kérelmet benyújtani. Az intézkedésre az Európai Bíróság ez ügyben hozott ítélete miatt van szükség. A jogellenes fogvatartást említő döntés következtében a migránsok ezentúl teljesen vagy részben nyitott szállásokon várakozhatnánanak csak ügyük intézésére, ám menekültügyi kérelmeket csak a határokon kívül, a külképviseleteken lehet benyújtani. […]
A Magyar Nemzeti Cirkusz mintegy ötven állattal, öt hektáron keltette életre hazánk első autós szafari parkját a Pest megyei Szadán. A területre kizárólag nem nyitott tetejű személyautóval lehet behajtani és csak a kijelölt úton szabad haladni. A parkban zsiráfokat, elefántokat, tevéket, lovakat, szamarakat és a zebmárokat is egészen közelről lehet megcsodálni, A parkban […]
Véletlenül gyilkolt egy vadász Újferhértón. A férfi állítása szerint mellé lőtt egy vadnak, és eltalált egy két kilométerrel arrébb kertjében lányával beszélgető másik férfit. A vadász nem is tudott a balesetről, amíg a rendőrök meg nem keresték otthonában. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az esetet büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A vadásznak minden […]
Péntektől vasárnapig legalább 98 sérüléssel járó balesethez hívtak rendőrt. A hatóság szerint két halálos balesetben ketten vesztették életüket, de ez ezúttal sem igaz, a statisztikával szemben a valóság az, hogy három áldozatot követeltek az utak. Pénteken kora este Szigetszentmiklós mellett az 51-es főúton egy 24 éves motoros férfi elesett és meghalt. Meghalt egy […]
A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely hangsúlyozta, a másfél méteres védőtávolságra és az arc eltakarására vonatkozó szabályokat továbbra is fenntartják az egész országban. A vidéki vendéglátóhelyek belső zárt részében – különösen étteremben, kávézóban, cukrászdában, büfében, presszóban – a tartózkodás a jövőben megengedett; az […]