Nincs több hosszabbítás a projekt önrészének igazolásával kapcsolatban – adta hírül a mai napon dr. Farkas Tibor, a DDRFÜ vezetője dr. Imri Sándor tájékoztatása szerint. A polgármester közölte, természetesen az előzetes jelzés után érkezik majd a hivatalos levél is. A képviselő-testület néhány tagja bizakodóan tekint egy utolsó utáni meglehetősen utópisztikus pillanatra, amikor egy nehezen lebonyolítható […]
Az újabb határidő módosítás hallatán megrendült a harkányiak bizalma a befektetési szándékokkal és a küszöbön álló fejlesztéssel kapcsolatban. Az Aquaplussal való, nyilvános fórumon bejelentett megegyezést követően az a határidő lejárta előtt nem utalta a projekt megvalósulását lehetővé tevő összeget, ami a fürdő csődközeli helyzetből való eltávolodását is lehetővé tette volna. Az utolsó pillanatokban megjelenő Leéb […]
Pénteken mai határidőre hosszabbította meg a testület a fürdőrészvények eladásával kapcsolatos pályázat beadási határidejét, de újfent nem érkezett be pályamű, amit értékelhettek volna. Sőt, a kötelező dokumentumokat sem váltotta ki senki. Az újabb hosszabbításra azon biztató előrelépés miatt van szükség, ami a hétvégi tárgyalások eredménye. A tárgyaló felek száma folyton nő, nem hivatalos értesülések szerint akár […]
A pénteki borítékbontáskor nem volt mit felbontani, ugyanis nem volt beadott pályázat a részvények héten meghirdetett értékesítésével kapcsolatban. Harkány Város Képviselő-testülete ezért hétfőig meghosszabbította a leadási határidőt. Azt egyenlőre nem tudni, hogy a két vagy három potenciális befektető addigra ad-e le valamit, illetve a pénteki határidőre ez miért nem történt meg. Nagyon úgy tűnik, a hétfői […]
Megvonta a harkányi képviselőtestület a polgármester aláírási jogát, mivel a beruházó Aquaplus Kft.-nek március 28-a este öt óráig nem sikerült a fürdőváros önkormányzatának eljuttatni a 851 millió forintnyi önrészt. Ebből a pénzből vette volna meg a fürdő 35 százaléknyi részvénycsomagját az országban több helyen fürdőt létesítő cég. Új befektetőként egy villánykövesdi csárda tulajdonosa jelentkezett. Sajtóhírek […]
Az Aquaplus projektcégének, a MediCor Invest Kft-nek 2012. március 28.-án 17 óráig kellett volna bemutatnia az önrészt, de ezt nem tette meg. Harkány Város Önkormányzata március 29-én 8 órakor tartott rendkívüli testületi ülésen úgy határozott, hogy a Kiemelt Projekthez önerőt biztosító Sa-Le Invest Kft-vel tárgyalásokat kezd, amelyek keretében adósságmegváltásra, tőkeemelésre és részvényértékesítésre fog sor […]
A szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülést követően csütörtök reggelig hírzárlatot rendeltek el úgy bizonyos eseményekkel és történésekkel, mint a befektetői ajánlatokkal, szerződésekkel és konstrukciókkal kapcsolatban. A következő napok – sőt, órák – feltételekhez kötött testületi döntései kétségtelenül meghatározzák Harkány jövőjét. Eldől, ki lesz a befektető, mekkora összegért mit kap cserébe. Szintén órák kérdése lehet, és mindenki […]
Tegnap szabadlábra helyezték Gy. Péter kisszentmártoni lakost, a Tom Marketet kirablóját. A 32 éves munkanélküli férfi elmondta: elhagyta élettársa, elkeseredésében követte el tettét, ami után dombóvári és kaposvári hotelekben rejtőzködött. Ez felemésztette megszerzett pénzét, ráadásul rájött, ostobaságot csinált. A kilátástalan bujkálásnak nővérével való beszélgetés után vetett véget, feladta magát. Mivel saját belátásból jelentkezett a rendőrségen és fegyvere […]
Egy órás várakozás előzte meg a kedd esti, mérföldkőnek számító képviselő-testületi ülést. Azt az ülést, ami inkább tájékoztatás volt, és ahol dr. Imri Sándor bejelentette: György Zoltánt az Aquaplus Kft. ügyvezetőjét, mint befektetőt köszöntheti a jelenlevők között. Ha valami elindul, az lendíti a többi folyamatot is, és Harkány felébredhet a Csipkerózsika álmából – mondta dr. Imri […]
Harkány Város Önkormányzata 2012. március 13-án (kedden) 17.00 órai kezdettel rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart. Az ülés helye: Művelődési Ház nagyterme, 7815 Harkány, Kossuth L. u. 2/A. Napirendi pontok: 1.) A Befektetői Ajánlathoz kapcsolódó dokumentumok megtárgyalása, elfogadása Előterjesztő: Dr. Imri Sándor polgármester Meghívottak : A Képviselő-testület tagjai, valamint Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő Dr. Bíró Károly Jegyző Dr. […]
1. Oktoberfest Október 1-jén negyedik alkalommal rendeztük meg német nemzetiségi estünket, az Oktoberfestet. Kisebbségünk tagjait és a város lakosságát 17 órára hívtuk német nyelvű szentmisére a katolikus templomba, ahol a mázaszászvári kórus énekelt. A művelődési ház előtt a harkányi zeneiskola fúvós zenekarának játéka fogadta a templomból érkezőket. Az ünnepséget Dr. Imri Sándor, városunk polgármestere nyitotta […]
Harkányi vonatkozású hírek Már nemcsak az erdőből, a fészerből is eltűnik a tűzifa. Annak ellenére, hogy egészen február elejéig enyhe telünk volt a fatolvajok mégsem tétlenkedtek. Szomorú tény, hogy már nemcsak a lakott területektől távol eső erdőkből, hanem a családi házakhoz tartozó bekerített területekről is tűnik el tűzifa. A Mecseki Erdészeti Zrt. illetékese tett feljelentést […]
A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat egyik kiemelt célja a nemzetiségi kultúra ápolása. Az összefogás, az összetartás számunkra természetes. A hagyományőrzés szent feladata ezért is könnyebb, hiszen a mi kultúránk élő kultúra, a kóló ritmusa ma is ott bizsereg a talpunkban. A folytonosság nem szakadt meg az elmúlt rendszer alatt sőt, a kisebbségi lét erősíti bennünk a nemzeti identitást. Szoros baráti kapcsolatot ápolunk környékbeli horvát klubokkal, testvérvárosaink révén pedig közvetlen kapcsolatban vagyunk az anyaországgal, Horvátországgal.
Városunkban járt Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő ügyvezető igazgatója, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Nevéhez köthető az újjáélesztett fejlesztési projekt. Az általa hozott tervezőcsapat dolgozta ki a projekt továbbviteléhez szükséges fejlesztési javaslatot. Ez a szakmailag magas színvonalon megfogalmazott terv adta az alapot a Fejlesztési Ügynökséggel folytatott tárgyaláshoz, mely megállapodással végződött. Azóta sok minden történt. A kórház és a fürdő egyesítése, a fúzió megakadt, így egyetlen megoldás látszik a pályázati önrész előteremtésére, az azóta jelentkezett befektető. A kialakult helyzetről kérdeztem az egyébként KDNP-s politikust.