Ötödik alkalommal rendezik meg a Lecsópárbajt Harkányban. Az ingyenes programokkal kísért főzőversenynek október 14-én a Zsigmondy sétány ad otthont.
Akkor megyünk horvátba tankolni – jegyzik meg oly sokan egy-egy benzináremelkedés előtt vagy után. De vajon érdemes átmenni déli szomszédainkhoz megtankolni a kocsit? Kiszámoltuk a hétvégén érvényes árakkal.
Pályázatot fognak kiírni a Kiss József Művelődési Központ igazgatói posztjára, miután a korábbi vezető, Herendi Ferenc a fürdő igazgatóságának tagjaként folytatja munkáját.
Szeptember végén is társasjáték délutánra hív minden kicsit és nagyot a harkányi könyvtár.
A polgármester, ennek nyomán pedig valamennyi alpolgármester is társadalmi megbízatással látja el városvezetői feladatait a továbbiakban – jelentette be pénteken Baksai Endre Tamás.
Marosi-Melles András elnöki tisztségéről való lemondását követően az igazgatóság dr. Muity Györgyöt választotta elnökének, miközben Szilágyi Tibor tagsága változatlan maradt. A fürdő átmenetileg két fős igazgatósággal működik.
Két külföldi egyikét, vagy egy hazai csúszdaparkot venne meg és újíttatná fel a harkányi fürdő. Az előzetes becslések szerint a teljes projekt költsége legfeljebb nettó 180 millió forint.
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) különösen fontosnak tartja, hogy a jövő generációjának egy élhetőbb, zöldebb világot hagyjon örökségül. Azt, hogy hozzájáruljon azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyekkel ezt lehetővé teszik.
A korábbi igazgatósági tagot, dr. Muity Györgyöt nevezték ki a fürdő elnök-igazgatói posztjára, miután Marosi-Melles András lemondott tisztségéről.
Bejelentette lemondását Marosi-Melles András a fürdő igazgatóságának éléről – tájékoztatta lapunkat Baksai Endre Tamás.
Játszóteret szerettek volna a környéken lakók az Orgona utca végén, ennek azonban több akadálya is van, ráadásul a csapadékvíz-elvezetési munkák miatt a kiszemelt placc éppen munkaterület is.
Személyügyi döntésekről tárgyalt hétfői zárt ülésén Harkány képviselő-testülete – tájékoztatta lapunkat Baksai Endre Tamás.
Több mint 110 éves tradíció és 21. századi gyártástechnológia A régió meghatározó építőanyag-ipari vállalata, a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) örömmel jelenti be, hogy ismét megrendezi a nagysikerű Nyílt Napját. Idén szeptember 15-én nyitják meg a Beremendi Cementgyár kapuit az érdeklődők előtt. Az idei év különleges a DDC számára, hiszen ismét Nyílt Napot […]
A muszlim nők teljes testet elfedő öltözetére a strandi fürdőzés közben is szigorú előírások vonatkoznak: nem mutathatják csupasz testrészeiket, így nyilván nem bikiniben fognak a medencébe menni.
Az idei szezonban szeptember 3-án, vasárnap csobbanhat utoljára a harkányi strandon, azonban a hétvége még tartogat egy programot.