(a Polgármesteri Hivatal tájékoztatója)Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem, fogadják érdeklődéssel tájékoztatónkat Harkány életéről, helyi szabályairól, melyek betartásában és esetenként betartatásában kérjük együttműködésüket. Talán eddig még soha nem volt olyan jelentősége ezen tájékoztatónak, mint most. Ezt azzal magyarázzuk, hogy 2013. január 1-jével bekövetkezett változások jelentősen érintik az önkormányzatok tevékenységét. Januártól a járási kormányhivataloknál intézendők a gyámhatósági ügyek, a […]
Tisztelt Dr. Imri Sándor! A FIDESZ harkányi polgármester-jelöltje és a FIDESZ harkányi képviselő-jelöltjei, ahogy eddig sem, úgy ezek után sem vesznek részt politikai sárdobálásban. Ön az elmúlt napokban „ronwerberi” mélységű gyűlöletkampányt folytatott ellenem, a megújulást és konszolidációt kínáló programom ellen. Kiadványaiban több ponton csúsztatásokra alapozott hamis állítások jelentek meg, amire reagálni kell. Dr. Imri Sándor […]
Tisztelt harkányi Polgárok! Mint ígértük, folytatjuk választási hírlevelünket. Sok visszajelzés érkezett az előző számmal kapcsolatban. Sokan nem hiszik, nem merik elhinni azt, amit leírtunk. Ezért nyomatékosan kijelentjük, minden, amit az első számban megfogalmaztunk, a valóságnak megfelel, és vállaljuk érte a felelősséget. Kizárólag tényeket és tényeken alapuló eseteket közlünk. Ennek ellenére, ha valakit akaratunkon kívül […]
„Tisztelt Szerkesztőség! Esténként hosszasan várakozok a harkányi buszmegállóban. Vasárnap gondoltam iszok egy kávét de nem igazán sikerült, két 100 forintos próbálkozás után sem adott poharat a rozoga gép. Sebaj, gondoltam majd egy üdítő a mellette álló szintén kopott és nem bizalomgerjesztő automatából. Újabb százasokat nyelt el, de nem adott még citromos üdítőt sem. Ekkor az […]
Tisztelt harkányi polgárok! Ismét sorsfordító döntéshez érkezett szeretett városuk. Mint mindenki által köztudott, 2013. március 10-én időközi önkormányzati választás lesz településükön. Felmerül a kérdés, kik vezessék ezután városunkat, kik azok, akik tudnak és akarnak Harkányért, a harkányiakért dolgozni? Ez a választás másfél évre szól ugyan, mégis fontos. Fontos, mert szakítani lehet a várost húsz éve /félre/vezető jobboldal bezárkózást, lecsúszást, állandó […]
Tisztelt harkányi Polgárok! A március 10-ére kiírt időközi önkormányzati választáson felelősen csak az elmúlt időszak pontos ismertében dönthetnek. Ezen kiadványunkban, mely egy sorozat első része, össze kívánjuk foglalni mindazt, amit mi önkormányzati képviselőként vagy a Polgári Összefogás Harkányért tagjaként az elmúlt két évben átéltünk, tapasztaltunk, amit fontosnak tartunk, de nem állt szándékunkban eddig elmondani. […]
A következő levelet közel harminc médiacímzettel közösen találtuk postaládánkban (feladó címe a szerkesztőségben): Vélemény dr. Imri Sándorról 1 Vélemény dr. Imri Sándorról 2
OLVASÓI LEVÉL | „…történt Harkányban az Úr 2012. évében, november idusán” Tisztelt Harkányiak ! Nem vagyok helyi vagy országgyűlési képviselő ! Nem vagyok helyi vagy országos politikus sem ! Nem vagyok egyetlen pártnak a tagja sem ! Nem vagyok hívő, (bár megkereszteltek) vallásgyakorló, fanatikus, és szekta tagja sem. Nem vagyok Önkormányzati dolgozó, és […]