Kezdőlap » Összes cikk » Gazdaság (Page 9)

Januártól nincs több zseb a SZÉP-kártyán

Január elsejétől összevonják Széchenyi Pihenő Kártya zsebeit, az addigi szálláshely, vendéglátás- és szabadidő-alszámlákon lévő összegek összevonásra kerülnek.   A mintegy 2,5 millió kártyabirtokos számára a módosítással nem kell már nyomon követni az egyes alszámlákon maradt összegeket, azokat bármely célra el lehet költeni.   Januártól mintegy 302 milliárd forintot töltöttek SZÉP-kártyákra a munkáltatók, a november végi […]

Elengedik a gyereket vállalók diákhitelét is

Ha a 30 év alatti nő a felsőoktatási tanulmányai alatt vagy a diplomaszerzést követő két éven belül gyermeket vállal, elengedik a diákhitel fennálló diákhitelét.   Az elmúlt napokban azt jelentették be, hogy a fiataloknak 25 éves korig járó adómentességet a gyermeket vállaló nők esetében 30 évre emelik.   Emelkedik a Gyermekgondozási díj bruttó maximális összege […]

A turizmusra is kiterjesztették a mentőcsomagot

A kormány a korábbi 6 pontos intézkedéscsomag után a gazdaság húzóágazatának számító turizmust is megsegíti; december 23-tól a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett támogatási program.   A kormány a feldolgozóiparban kezdett program turisztikai ágazatba való kiterjesztéséről döntött, így a támogatásra mintegy 16 ezer vendéglátóegység és 4.500 szálláshely jelentkezhet. […]

Ennyit kell keresnie legalább 2023-ban

A minimálbér 200 ezerről 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezerről 296.400 forintra nő 2023 első napjától.   Ez a minimálbér esetében 16 százalékos, a szakmunkás bérminimumnál 14 százalékos emelést jelent. A bruttó értékekkel a dolgozó nem tud mit kezdeni, azzal csak az adózók találkozhatnak befizetéskor.   A 8 órában bejelentettek szakmunkások […]

A közvilágításra is kapnak támogatást az önkormányzatok

Segítséget nyújt a kormány az önkormányzatoknak a szankciós energiaárak okozta többletköltségek kigazdálkodásához – jelentette be Varga Mihály.   A pénzügyminiszter részletekbe nem bocsátkozó bejelentése szerint a jövő évi költségvetés biztosítja majd egyebek mellett a közvilágítás, az óvodák, a bölcsődék és a gyermekétkeztetés fenntartására nyújtott többlettámogatást is.   A megnövekedett energiaárak miatt a korábbi hónapokban bizonyossá […]

Még hónapokig marad az élelmiszerárstop

December végével ért volna véget, de a kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot. A döntést az elhúzódó ukrajnai háborúval és elhibázottnak nevezett brüsszeli intézkedésekel indokolták.   A rendelet értelmében nem változhat egyes tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8 százalékos tej és kristálycukor ára.   Az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú […]

Év elején emelkednek a nyugdíjak

Orbán Viktor aláírta azt a kormányrendeletet, amellyel január elsejétől 15 százalékkal emeli a kormány a nyugdíjakat.   Jelezte: a védekezés közben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarországnak vannak nagy céljai, amelyek túlmutatnak a nehéz időszakokon.  Az egyik ilyen nagy célnak a kormányfő a nyugdíjasok méltó életének biztosítását, illetve a nyugdíjak értékének megőrzését nevezte. Ezt […]

Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások

A decemberi családtámogatási ellátások – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – idén is karácsony előtt megérkeznek a jogosultak bankszámlájára, postai kézbesítés esetén pedig lakcímükre.   Az előrehozott utalással érintett családtámogatási ellátások közé tartozik a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet). Bankszámlára december 22-én, lakcímre pedig december 22-én vagy 23-án […]

Megszüntették az üzemanyagárstopot

Az Oroszországot érintő uniós szankciók hatásaira hivatkozva kedden 23 órától megszüntették a 480 forintos üzemanyagárstopot – jelentette be kedd éjszaka Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.   Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint Magyarország üzemanyagellátása veszélyben van, az ország a szankciók miatt megdrágult uniós importra szorul, ami a hatósági áras rendszerben nem lehetséges. A folyamatok visszaállítása két hónapot is igénybe […]

Iskola után, munka nélkül – egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – hívja fel a figyelmet a NAV.   A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár […]

Március végéig nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni

A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedések életbe lépésével a 2022 október 1. és 2023 március 31. közötti időszakra nem kell a turizmusfejlesztési hozzájárulást megállapítani, bevallani és megfizetni – hívja fel a figyelmet a NAV.   Aki októberre a turizmusfejlesztési hozzájárulást már bevallotta és megfizette, önellenőrzést nyújthat be a 22TFEJLH, Bevallás a turizmusfejlesztési hozzájárulásról elnevezésű nyomtatványon, és […]

Az unió közvetlenül az önkormányzatokon és egyéb szervezeteken keresztül juttatná célba a pénzeket

Felfüggesztené az Európai Parlament a mintegy 3000 milliárd forintnyi kifizetést Magyarország felé – döntöttek nagy többséggel az Európai Bizottság és a tagországokat tömörítő Tanács elé is tárt, nem kötelező jellegű javaslatukról.   Az EP nem látja teljesítettnek az országgal szemben támasztott elvárásokat azokkal a vállalásokkal, melyekről Magyarország döntött. Korábban 18 szempontot – többe közt igazságügyi […]

A turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza a fürdőszövetség

A Magyar Fürdőszövetség a turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza; a szövetség tagjai egyebek mellett áfacsökkentést, bértámogatást és rezsitámogatást szeretnének, hangsúlyozva, hogy a fürdők biztonságos működése nemcsak az ott dolgozók és a többségében tulajdonos önkormányzatok érdeke, hanem nemzetgazdasági érdek is.   A nyolc-tizenötszörösére emelkedő energiaárakat nem tudják kigazdálkodni a fürdők, ezért javasolják a fürdőszolgáltatások 27 százalékos áfájának […]

Szálláshelyeket is érintő fontos döntéseket hozott a kormány

Annak érdekében, hogy a szállodák és vendéglátóhelyek nyitvatartása biztosított legyen, kormányzati támogatásra van szükség – szögezte le Gulyás Gergely.   A kancelláriaminiszter szerdai bejelentésében részletezte: az energiaárak növekedésével a turisztikai iparág is nehéz helyzetbe került, ezért        a SZÉP-kártya szabályain változtatnak, eltörlik a különböző alszámlákat, egyben lehet felhasználni azokat bármelyik célra.     […]

Milliárdokat osztanak szét kistelepülések boltjainak támogatására

Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel támogatási felhívást tesznek közzé néhány héten belül a Magyar falu program keretében.   A lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el.   A korábbi évek pályázati felhívásának köszönhetően jelentős állami […]