CMS Together

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

A harkányi iskolába rendszeresen vagy alkalmanként betérők már megszokták, hogy az utóbbi hónapokban egyre többször látnak furcsának tűnő emblémákat, logókat az iskola bejáratánál, a folyosón elhelyezett hirdetőtáblákon. A címben is látható rövidítés a kultúrát, a zenét és a sportot jelenti. E tevékenységek köré szervezzük ugyanis az egész tanévet végigkísérő programjainkat horvátországi testvériskolánk diákjaival és tanáraival együtt.

A teljes körű tájékoztatás érdekében vissza kell tekintenünk vagy negyed századot, hiszen a  harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola 1988 óta ápol testvériskolai kapcsolatot a horvátországi Orahovica általános iskolájával. A délszláv háború éveinek kivételével rendszeresen találkoznak a két iskola diákjai; évente váltakozó helyszínen rendezünk kulturális és sportprogramokat. Közös táborozáson is vettünk már részt több alkalommal a Balaton partján és a horvát tengerparton is. Azok a harkányi gyerekek, akik akkor nyaraltak együtt a horvát diákokkal, bizonyára szívesen emlékeznek az izgalmas programokra, és ma már szülőként segítik a rendezvények lebonyolítását.

E hagyományokra építve nyújtotta be a két iskola közös pályázatát 2010 nyarán az Európai Unió IPA Magyarország – Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Programjára. A pályázat teljes címe: „Let’s grow together with culture, music and sports”, ami magyarul azt jelenti: Növekedjünk együtt kultúrával, zenével és sporttal. A pályázat vezető kedvezményezettje az orahovicai iskola, a pályázati partner a harkányi. A benyújtott program szerint három – három alkalommal találkoznak a gyerekek két – két napra Harkányban és Orahovicán a címben megfogalmazottak szellemében. Minden esetben húsz tanuló és öt pedagógus utazik, a vendéglátó iskolából természetesen alkalmanként több száz gyerek vesz részt a programokon.

Az első rendezvényt 2011. szeptember 29-30-án bonyolítottuk le Harkányban, ez sporttalálkozó volt. Az iskola tornatermében tartott hivatalos megnyitón a vendég és a vendéglátó diákokon, tanárokon kívül részt vett Ljiljana Pancirov asszony, a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja, és dr. Imri Sándor, Harkány polgármestere is. A megnyitó színvonalas, vidám táncai már megalapozták a két nap jó hangulatát. Rendeztünk háztömb körüli futóversenyt, kerékpáros gyorsasági és ügyességi versenyt, játékos vízi vetélkedőket a strandon, labdarúgó és kézilabda mérkőzéseket a sportcsarnokban. Az elmúlt évtizedek találkozóihoz hasonlóan forró hangulatú versenyek voltak ezek, pedig a korábbiakkal ellentétben nem egymás ellen küzdöttek a horvát és magyar gyerekek, hanem egymás mellett, ugyanis horvát-magyar vegyes csapatokat állítottak össze a testnevelő kollégák. Természetesen nagy sikere volt a játékos ismerkedési estnek, ahol már egyáltalán nem voltak kommunikációs akadályok, hiszen a gyerekek mind horvátul, mind angolul szinte folyékonyan beszélgettek. Ha mégis elakadtak, a kéz és a láb hatékonyan segített.

A második találkozóra 2011. november 8-9-én került sor Orahovicán, ahol a helyi történelemmel, a horvát-magyar közös történelemmel, az ottani Rózsavár legendájával, a néphagyományokkal, népművészettel ismerkedtek a résztvevők. Igazi élmény volt mind a felnőttek, mind a gyerekek számára a középkori vacsorát megelőző lovagi torna a helyi történelmi hagyományőrző egyesület tagjainak előadásában. A bemutató után a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek a fegyverekkel, a páncélokkal, és a vitézek velünk együtt fogyasztották el a bőséges, ám koleszterinben gazdag vacsorát – természetesen evőeszköz nélkül. Másnap csodálatos napfényben sétáltuk körbe az eszéki várat, majd az ottani múzeum történeti kiállítását tekintettük meg.

 Harmadszor ismét Harkányban találkoztunk 2011. december 8-9-én, amikor a két iskola zenész növendékei mutatkoztak be egymásnak. A harkányi iskola majdnem minden diákja hallhatta a két iskola hangszeres szólistáinak játékát, valamint a harkányi fúvószenekar és az orahovicai tamburazenekar közös hangversenyét. A koncertet a két zenekar nagy sikerrel ismételte meg a gyógyfürdő előcsarnokában. A program során szakmai előadást is hallhattak a gyerekek a hangrögzítési technikákról és a számítógépes kottaírásról is.

Az eddig lezajlott eseményekről tudósított a Tenkes Rádió és a Pátria TV is.

2012 tavaszán kétszer utaznak a harkányiak Orahovicára, és egy alkalommal fogadjuk partnereinket Harkányban.  A gyerekek minden alkalommal családoknál kapnak szállást, így reményeink szerint hosszabb barátságok is alakulnak ki közöttük.

A pályázat megvalósítása félidejéhez érkezett, programok lebonyolításához mindkét iskolának alkalma volt arra, hogy felszereléseit bővítse. A harkányi iskola sportszereket, bútorokat, hangszereket, hangosító berendezést, informatikai felszereléseket, szoftvereket vásárolt. Jelentős az adminisztrációs, az utazási, étkezési és szállásdíjak összege is. A felszereléseket természetesen a programok befejezése után is használni tudják az iskolások, és ezek megvásárlására manapság nem lett volna lehetőség. A pályázat utófinanszírozott, ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a pályázati programot Harkány Város Önkormányzatától és a Szebb Jövő Alapítványtól kaptunk előleget.  Köszönet érte!

A pályázat kedvezményezettjei elsősorban a gyerekek. Az Ő nevükben mondok köszönetet minden szülőnek, a pedagógus kollégáknak, az iskola technikai és ügyviteli dolgozóinak, az önkormányzat és a gyógyfürdő alkalmazottainak a programok sikeres lebonyolításához nyújtott segítségükért.

 Kiss József Levente