Elnapolták a Kerényi-ügy tárgyalását

Helyi - szerző: KT

Mint arról korábban beszámoltunk, Kerényi Erika, a fürdő márciusban kinevezett, Imri Sándor által támogatott igazgatója ellen korábbi gyakorlatából eredően büntetőeljárás van folyamatban. Az igazgatót a Heves Megyei Főügyészség folytatólagosan elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja.

 

A tárgyalássorozat a mai napon folytatódott volna, de Kerényi Erika a tegnapi napon betegségre hivatkozva kimentette magát, így azt elnapolták. A következő tárgyalást előreláthatóan decemberi időpontra fogják kitűzni – tájékoztat az egri törvényszék, aki korábban közölte: a vádirat szerint a vádlott úgy alakította ki a gyógyintézmény számviteli rendjét, hogy a vállalkozási tevékenység keretében végzett szálláshely szolgáltatást és az ehhez kapcsolódó tevékenységeket az alapfeladatok közé tartozó gyógyító-megelőző szolgáltatás szakfeladatain belül helyezte el azért, hogy az ezekből a tevékenységekből származó bevételeket adómentesként tüntesse fel a könyvelésben és a könyvvezetés során ne kapcsolódjon hozzá általános forgalmi adó elszámolása.

 

A gyógyintézmény alkalmazottai a vádlott utasítására az egészségügyi ellátásban nem részesülő vendégek adatait is felvitték a betegek nyilvántartására szolgáló rendszerbe, a vendégek részére kiállított számlákon pedig a szolgáltatást tárgyi adómentes megjelöléssel tüntették fel, hogy ne kelljen utána általános forgalmi adót fizetni. A vádirat szerint a vádlott az ezekből származó bevételek után nem számíttatta fel, nem könyveltette le és nem vallotta be a fizetendő általános forgalmi adót.

 

Az ügyészség elmondta: jelenleg a tanúkihallgatások folynak, a mai napon valószínűleg nem lett volna ítélethirdetés, mint ahogy az előreláthatóan decemberi időpontra hivatalból kitűzött tárgyaláson sem lesz még várható.