Megvonná az írni-olvasni nem tudóktól a választójogot a Jobbik – írja Facebook-oldalán Dúró Dóra. Szerinte az elmúlt évtizedekben bevett gyakorlat volt, hogy az alacsony iskolázottságú emberek szavazatait megvásárolták, mindez pedig ellentétes a demokratikus normákkal és a választások tisztaságával.
Alapfokú iskolai végzettséghez kötnénk a választójogosultságot, hogy visszaszorítsák a szavazatvásárlást. Ez nem idegen a magyar jogrendszertől, hiszen például gépkocsit sem lehet vezetni általános iskolai végzettség nélkül, az ország vezetésébe való beleszóláshoz pedig ugyanúgy elvárható az alapfokú iskolai végzettség – írja a szélsőjobboldali párt embere.
A választójog most sem korlátlan, hiszen például a kiskorúak nem szavazhatnak, illetve azok sem, akik akár tizennyolc éves koruk előtt már dolgoznak – mutat rá, kiemelve, az írástudatlan emberek a magyar lakosság mintegy 20 százalékát teszik ki.
Arra nem tért ki, hogy miként állapítanák meg, kitől kell megvonni a szavazat jogát: iskolai végzettséghez kötnék, vagy egyeseket vizsgázni hívnának be, és egy hibahatárt vagy netán olvasási sebességet mérnének rajtuk. A jobbik szintén nem adott javaslatot a szövegértés méréséhez vagy a helyesírás küszöbértékéhez sem.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.