A kormány 2500 milliárd forintot fordít a közúthálózat fejlesztésére a következő években. A csaknem ezer kilométernyi közútfejlesztés nagyobbik hányada gyorsforgalmi utak és kiemelt főutak építését jelenti majd – jelentette ki a helyettes államtitkár.
Tóth Péter hozzátette: a gazdasági eredmények lehetővé teszik, hogy a keretösszeg több mint felét költségvetési forrásból finanszírozzák.
Megkezdődik az 54-es főút M5-ös autópálya és 5-ös főút közötti szakaszának kapacitásbővítése; az alapkőletételen az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a következő évek egyik kiemelt feladatának nevezte a közúthálózat hiányzó elemeinek pótlását, továbbá a sztrádák elvezetését az országhatárokig.
Mint korábban beszámoltunk róla, Baranyában 2019 végéig több tucat helyszínen összesen mindössze 72 kilométernyi utat újítanak fel, – ahogy a Közút fogalmazott – fejlesztenek.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.