Fürdő: vannak feladatok, amik nem állhatnak le

Helyi - szerző: HH

A fürdő a lehető leggazdaságosabb állapotban várja az újranyitást, melynek időpontját jelen pillanatban megbecsülni sem lehet. Van néhány alapvető feladat, melyet vendégek nélkül is el kell látni; ilyenek a zajló beruházások mellett egyes műszaki üzemeltetési folyamatok is. A fürdőt érintő változásokról Marosi Andrást kérdeztük.

 

A nyári szezonban üzemeltetett mind a húsz medencét leengedtük, kitakarítottuk és elkezdtük a karbantartási munkákat – ismertette a fürdő igazgatóságának elnöke. Marosi András hozzátette: egy fertőtlenítési folyamatként egyes berendezéseket – motorokat, szivattyúkat – fertőtlenítőszerrel töltenek fel, melyet a műszaki állomány végez. A gépek, berendezések nagy részét nem lehet leállítani – ismertette az igazgató, részletezve, ilyenek a kutak is, melyek egyebek mellett egyes intézmények fűtéséért is felelősek.

 

Az üzemszünet révén hozzáférünk olyan üzem szerint víz alatt lévő eszközökhöz és berendezésekhez, melyeket most nyugodt körülmények között van lehetőség felújítani, javítani illetve karbantartani – mondta Marosi András. Hozzátette: a mihamarabbi nyitásra számítunk, így szintén folyamatos munkát ad a park és a fürdő virágosítása is. Cél, hogy a különleges jogrend megszűnése után napokon belül ki lehessen nyitni a fürdőt.

 

Folyamatosak az adminisztratív feladatok is, így a számlák, a munkaügy, tűz- és munkavédelem területén sincs leállás. Ugyan a hármas medence körüli fürdőfejlesztési munkálatokat a közbeszerzési eljárás nyertesével szerződött alvállalkozók végzik, de a fürdővállalatnak is rengeteg feladata van ezzel kapcsolatban – jelezte az igazgató a koordinációkra mutatva. Mint megerősítette, az építkezés folyamatos, az ehhez szükséges anyagi háttér rendelkezésre áll.

 

A fürdő személyi állományával kapcsolatban Marosi András rámutatott: az állandó feladatokat hozzávetőlegesen harminc kollégájukkal végzik. Emlékeztetett, a vendégek hiányával megszűnt feladatok ellenére sem bocsájtanak el senkit, munkavállalóik számára biztosítják, hogy rendelkezési állományban maradhassanak. Az erre való jelzések, igények összegzése jelenleg zajlik.

 

Marosi András jelezte: ugyan feladatuk a rendkívüli állapot miatt csak fokozódott, de a felügyelőbizottság tagjai a veszélyhelyzet idejére lemondtak teljes illetékükről – míg az igazgatók juttatásuk felét veszik csak fel.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.