Idén is Harkányba érkeznek a sakk nagymesterei

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Harminchetedik alkalommal is megrendezik az évek óta egyik legrangosabb megmérettetésként számon tartott nemzetközi sakkversenyt Harkányban, immáron Harkányi Tenkes Kupa néven.

 

Az Idegenforgalmi, Kulturális és Sportbizottság azzal javasolta a verseny megrendezésének támogatását, hogy a Tenkes Kupa elnevezésbe kerüljön bele a Harkány név, valamint a verseny terjedjen ki a gyógyfürdő területére is. A bizottság koncepcióként megfogalmazta a sakkverseny hatékony és komoly marketingtevékenységét. A testület elfogadta a javaslatot, az első két kitételre meg is született a megoldás, így novemberben a pécsi Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület ismét városunkba hozza azt a sakkversenyt, amit évek óta Közép-Európa egyik legerősebb és legjelentősebb megmérettetéseként tartanak számon. Az idei, újfent számos külföldi és magyar nagymestert is felvonultató verseny november 23. és december 1. között két csoportban kerül megrendezésre, és ebben az évben is valamennyi kontinensről összesen több, mint száz versenyzőt várnak.

 

A verseny első vasárnapján, november 24-én 15 órakor egy nemzetközi mesteri szimultánra kerül sor a gyógyfürdőben, melyre a jelentkezés ingyenes.