Letették az Ős-Dráva Látogatóközpont alapkövét

Baranya - szerző: KT

Október 30-án Szaporcán  dr. Rácz András, környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, az Ős-Dráva Program összehangolásáért felelős kormánybiztosa, valamint Hévizi János, a kivitelezést végző Aktív Kft. ügyvezető igazgatója alírták az emléklapot és a beruházás megkezdését jelképezve elhelyezték az Ős-Dráva Látogatóközpont alapkövét.

 

Az időkapszulában helyet kapott a közösen aláírt emléklap mellett egy október 30-i Dunántúli Napló, a helyi értékeket jelképezvén egy fiola víz a Drávából és egy kis házi pálinka is. A rendezvényen jelen volt Pohl Marietta, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, Kovács János, Szaporca polgármestere, Vas Sándor Cún és Szolykóné Pfeifer Gabriella, Kémes polgármestere is.

 

A megépülő látogatóközpont megfelelő színvonalon fogja bemutatni Duna-Dráva nemzeti Park, azon belül pedig az Ormánság természeti, néprajzi és kultúrtörténeti értékeit. Reményeim szerint egy éven belül a helyszínen a XXI. század minden követelményét kielégítő ökoturisztikai látogatóközpontot fognak találni, amelynek főépülete interaktív módon mutatja be a térség természeti, táji, kultúrtörti értékeit, a gazdálkodási hagyományokat – mondta dr. Rácz András, majd hozzátette: lesz kilátótorony, hagyományos tájfajtákból álló gyümölcsös, fűszer- és gyógynövénykert, állattartó telep, amely a térségre egykor jellemző régi magyar háziállatokat, szürkemarhát, a mangalicát, a hucul lovakat fogja bemutatni. Indulni fog három tanösvény is, amely a hagyományos gazdálkodáson túl a Dráva élővilágába enged bepillantást. Hangsúlyozta, hogy a természetvédelmi beruházások elsőbbséget élveznek a 2014-ben kezdődő új pénzügyi időszakban is.

 

Tiffán Zsolt elmondta: célja az Ormánságot letörölni az elmaradott térségek listájáról. A 25 milliárd forintos és 45 ezer hektárt érintő, a vizes élőhelyek revitalizálásával, vízkormányzási rendszer kialakításával az ökoturizmus, a mezőgazdaság és a horgászat fellendülésére irányuló programban most eljött a tettek időszaka. A beruházás 17 hektáron épülő látogatóközpontja 30 embernek ad munkát. Hozzáfűzte, a látogatóközpont kivitelezésének kezdetével a program látványos szakaszába ért, és ez reményt nyújthat a térség lakóinak. Azt üzeni: több generációnak is érdemes itt élnie, van miben hinni, a sikerhez azonban arra is szükség van, hogy az emberek képesek legyenek segíteni magukon és a projekt minden szereplője összefogjon. A kormánybiztos kitért rá, hogy a közmunka program keretében jelenleg 420 ember dolgozik az Ős-Dráva projekt fejlesztésre kijelölt területek előkészítésén, említést tett arról is, hogy az elmúlt időszakban több út felújításával jelentősen javult az Ormánság közúti közlekedésének színvonala, a térség elérhetősége.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.