Már van új vezérigazgató?

Helyi - szerző: GR

Mint arról korábban beszámoltunk, Kesjár János, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója hétfőn beadta lemondását, ennek ellenére már ma – csütörtökön – meg is van az utódja? Az új igazgatót a tárgyaló ajtajában kaptuk le.

 

 

A viharos gyorsaságú és valószínűsíthetően nyomás hatására történő lemondást követően, hasonló hirtelenséggel a szerdáról csütörtökre rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze a polgármester.

 

Az ülésen Imri Sándoron kívül csupán három képviselő – Hazenauer György, Vargáné Kovács Mária, Hajdú Gábor – jelent meg. A polgármester indítványára előre vették a napirendi pontok közül a szállodások és apartmanház-tulajdonosok kábeltelevíziós problémájának ügyét (mely egyébként nagy ígérgetések közepette hónapok óta húzódik megoldás nélkül), majd zárt ülést kért mintegy 20 perc elteltével az összes többi napirendi pontra hivatkozva, mondván: személyügyi kérdésekről van szó. Ezt követően kísérte be a polgármester siklósi titkárnője Kerényi Erikát a terembe.

 

A nagyságrendileg egyórás tanácskozás után sietős távozása közepette dr. Bíró Károly jegyzőt kérdeztük ugyan a döntésekről, de ő megtagadta a nyilatkozattételt majd Imri közpénzen fenntartott választási blogjára írta le a három napirendi pont szerinte egyetlen releváns döntését: “Harkány Város Önkormányzatának Képviselő Testülete a 2014. március 27-i rendkívüli ülésén tudomásul vette Kesjár János vezérigazgató lemondását, és minősített többséggel megszavazta, hogy az Önkormányzat tulajdonosi képviselője a Gyógyfürdő Zrt 15 nap múlva összehívandó közgyűlésén Kerényi Erika budapesti lakos közgazdászt szavazza meg a Zrt. új vezérigazgatójának.”

 

Úgy tudni, hogy Kesjár János egyébként tulajdonosi nyomás hatására jutott az elhatározáshoz, hogy lemond, de a feltételezést  nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta senki. Az viszont mindenképpen érdekes lehet, hogy miképpen sikerült ilyen gyorsan új vezérigazgatót találni, ha – jóindulatúan mégis csak annyit feltételezünk – hogy nem volt felkészülve a polgármester a fürdőigazgató lemondására.

 

Kerényi Erika tíz évig a Mátrai Gyógyintézet gazdasági igazgatójaként dolgozott, ahol három évig volt megbízott főigazgató is, miközben a zirci kórházat is vezette egy éven keresztül. Majd bő egy évig a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórház igazgatója volt, ahonnan 3 hónapja távozott. Egyébként – az Újhelyi Körkép riportja szerint- vállalkozóként kórházak átvilágításával, válságkezeléssel, működtetési pályázatok készítésével is foglalkozott. Pályafutása során a közgazdasági egyetem elvégzése óta vezetőként és külsős tanácsadóként dolgozott az egészségügyben. Mint mondta, ezen a területen van a legnagyobb tapasztalata.