Március idusának valósága

Helyi - szerző: GR

“Híre ment, hogy az aradi tizenhármak az utolsó pillanatban kiegyeztek a császári hatalommal. Tetteiket megbánva, a forradalmat elárulva Bécshez szegődtek, az udvar pedig busásan megfizette őket cserébe: tanácsadói címet, egyetemi katedrát, birtokot, legfőképpen pedig háborítatlanságot adott hátralevő hosszú életükre.” – ezzel a fikcióval nyitotta beszédét Harkány-Terehegyen Kovács Antal honvéd sírjánál Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő március 15-én.

 

A délután négy órakor a Himnusz eléneklésével kezdődő megemlékezés Bereczky Ildikó református lelkésznő köszöntőjével kezdődött, majd Tiffán Zsolt ünnepi beszéde követte melynek folytatásából kiderült, hogy amennyiben a “rettenetes álom” válik valóra, “akkor nincs magyar szabadság, se kokárda, rajtunk úgy vonul végig a történelem, hogy közben mi kérünk elnézést, ha valakinek megint le kell rohannia az országot útban a következő ütközetre.”

 

“Barátaim, – folytatta az országgyűlési kéviselő – ez nem több mint olcsó önámítás. Ez, tisztelt ünneplők, azok megnyugtatására szolgál, akik úgy gondolják, a magyar szabadság tőlük, tőlünk függetlenül születik, a fejünk felett, azt elhozza a Nyugat, begyűrűzik hozzánk, vagy a felvilágosult uralkodó réteg felismeri szükségszerűségét. Elég körültekinteni világunkban, hogy láthassuk saját szemünkkel, ez nem így van. A szabadság ugyanis vérben, gyötrelemben, önfeláldozásban, vakhitben és akaratban születik, útját árulások kísérik, gyakran tankok taposnak rajta – de a végén győzedelmeskedik.” – mondta a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.

 

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy “A magyar nemzet mindig akkor tudott nagy lenni, amikor hitt ebben, és a holnapnál messzebb nézett. Ha az aradiak a golgota helyett felesküdnek a császárra, megmentik saját életüket, de talán végérvényesen feláldozzák a szabadságot. Ők inkább saját életüket adták.”  

 

Megjegyzte, hogy “nagy a kísértés, hogy minden év márciusában megpróbáljunk párhuzamot vonni aközött, ami 1848-ban történt hazánkban”, de figyelmeztet világunk álságosságra is, “évről-évről felvesszük szebbik ruhánkat, kiállunk és veretes mondatokban szép szavakat zengünk hőseinkről, miközben persze, néha kikacsintva, vállon veregetjük magunkat is. Tudják, milyen ez? Mint a rossz politikus, aki négyévente főz egy vagon pörköltet másodlagos frissességű húsból, azzal körbeutazza a választókerületét, majd utána várja, hogy mindenki rá szavazzon.”