Nem mond fel dolgozóinak a bezárt harkányi fürdő

Helyi - szerző: HH

Mintegy 140 dolgozó maradt feladat nélkül a harkányi fürdőben, ami a koronavírus-járvány miatt március közepén zárta be kapuit a közönség előtt. A vállalat nem bocsát el senkit, a rendelkezésre álló anyagi lehetőségekhez képest egy foglalkoztatási csomagot dolgoztak ki.


 

Mint megtudtuk, a fürdővállalat nem mond fel dolgozóinak, munkájukra a veszélyhelyzet jelentette kényszerű intézkedést követően is számítanak. Ezért valamennyi alkalmazott számára egységesen ajánlotta fel azt a lehetőséget, hogy továbbra is egy rendelkezési állományban maradhatnak. A napi működéshez szükséges feladatokat egy kritikus létszámot képviselő csoport, csökkentett munkaidőben végzi.

 

A dolgozók a héten dönthetnek arról, hogy élnek-e a lehetőséggel, a fürdővállalat péntekre ígért tájékoztatást a munkaügyi helyzetről.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.