Orvvadászokat fogtak

Helyi - szerző: KT

rendőrségi felvétel

Kábellopást is elismerő orvvadászokat fogtak a harkányi és sellyei rendőrök – adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Siklósi Rendőrkapitányság Sellyei Rendőrőrsére 2013. április 3-án este érkezett bejelentés arról, hogy Majláthpusztáról elindult egy fekete színű terepjáró, amely 50 kg – feltehetőleg orvvadászat (hurkolás) módszerével – eltulajdonított vadhúst szállít. A Sellyei és a Harkányi Rendőrőrs munkatársainak Diósviszló közelében sikerült feltartóztatni a keresett gépkocsit, melyben megtalálták az eltulajdonított mintegy 50 kg szarvashúst.

A húst megvásárló két személyt, a 45 éves M. Attilát és a 45 éves Sz. Attilát előállították, akik kihallgatásuk során elmondták, hogy a húst két majláthpusztai férfitől vásárolták. A rendőrök ezt követően házkutatást tartottak a két majláthpusztai férfinél, a 47 éves M. Sándornál és a 44 éves M. Lászlónál, ahol további 10 kg szarvashúst, valamint a hurkok készítéséhez használt vezetékeket foglaltak le. A kihallgatások során M. Sándor és M. László további bűncselekmények elkövetését is beismerte, elsősorban további hurkolásokat. Beismertek még egy 2012-ben elkövetett légvezetéklopást is, amelyből a későbbi hurkokat készítették.

M. László helyszíni kihallgatása során további hét, általa kihelyezett üres hurkot mutatott meg a nyomozóknak a Majláthpuszta melletti erdőben, amiket szintén lefoglaltak.

A lopott vadhúst megvásárló két férfi ellen orgazdaság vétség, a tolvajok ellen pedig több rendbeli lopás és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Siklósi Rendőrkapitányság.