Összevonnák a közmédiákat és két új csatornán is gondolkodnak

Gazdaság - szerző: MTI

A spórolnának a közmédia rendszerének változtatásával hogy két új csatornát is indíthassanak. A megtakarítás a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit-, a Magyar Távirati Iroda Nonprofit- valamint a Duna Televízió Nonprofit Zrt. összevonásával valósulna meg.

 

 

Az Országgyűlés kulturális bizottsága hétfői ülésén a médiatörvény módosításáról szóló törvényjavaslatról tárgyalt. Az ülésen a javaslatot is jegyző Dunai Mónika (Fidesz) kifejtette: a cél a közmédia struktúrájának olcsóbbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé tétele, ezért a jelenlegi négy önálló gazdasági társaság helyett egyetlen zrt. lenne. Emellett lehetőséget biztosítanak a közmédiának két további csatorna indítására. A javaslattal pontot tehetnének az EU-ban négy évvel ezelőtt, az európai és a magyar médiaszabályozásról indult vitára, mivel a javaslat pontjai megfelelnek az uniós szabályozásnak – mondta, példaként említve, hogy a közmédiának évente stratégiai tervet kell készítenie és közszolgálati értékmérést kell bevezetnie.

 

Szabó Szabolcs (független) közölte: gyakran hallani, hogy az egy cégbe összevonás hatékonyabb lesz, azonban ennél jobb érvet kellene találni a javaslat mellett. Hozzátette: a kereskedelmi televíziók elleni támadást lehet kiolvasni a szövegből.

 

Kunhalmi Ágnes (MSZP) elmondta: pártja nem tartja elfogadhatónak az esztelen centralizációt, továbbá álláspontja szerint a javaslatból nem derül ki, hogy a közmédia mire, mennyit költene, és ki ellenőrizné a költéseket, valamint hogy mi lesz a cégek vagyontárgyaival. A változtatás újabb elbocsátásokhoz vezethet, és ez már a negyedik leépítés lenne a közmédiában – fűzte hozzá.

 

Dúró Dóra, a bizottság jobbikos elnöke kijelentette: pártja tartózkodik a szavazáson, mert ugyan vannak támogatható elemek a javaslatban, de vannak olyanok is, amelyekkel nem értenek egyet.

 

Dunai Mónika ezt követően arról beszélt, hogy a közmédia független, ez több ponton törvényileg van biztosítva. Azt a kérdést, hogy a kereskedelmi televíziók kiszorulnak-e a műsorszolgáltatók ingyenes alapcsomagjából, eddig sem a médiatörvény szabályozta – közölte. Hangsúlyozta: az a fontos, hogy a közmédia megerősödhessen, és ezt segíti, hogy még két csatorna indítását biztosíthatják a jogszabállyal. Nem centralizációról van szó, kevésbé bürokratikus lesz a rendszer, és elbocsátásokról sincs szó a javaslatban – mondta.

 

A bizottság végül 9 igen szavazattal – 3 nem és 2 tartózkodás mellett – döntött a javaslat tárgysorozatba vételéről. A fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence – a kormánypárti frakció szóvivői – által jegyzett javaslat szerint az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokra figyelemmel indokolt a négy önálló gazdasági társaságot – a Magyar Televízió Nonprofit Zrt.-t, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt.-t, a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.-t és a Duna Televízió Nonprofit Zrt.-t – egyesíteni.