Erre keresett: “kresz”

Folytatódik a kivágott fák pótlása

Mintegy 250-300 facsemetét ültetnek el a héten Harkányban, ahol folyamatos a kivágott fák pótlása.

Nem késik a fák pótlása, száznál is többet ültetnek ki a napokban

Elkezdték pótolni Harkány fáit. A felmért állapotú és veszélyesnek ítélt matuzsálemeket a Városgazdálkodás csoportja a szakmai ajánlásoknak megfelelően a téli hónapokban távolította el, hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához.     Harkány területén a következő napokban 110 fa kerül kiültetésre szakmai irányítás mellett. A fürdő melletti őspark, a Kresz park és terehegyi városrészben kiültetésre kerülő fák […]

Olvasónk szerint kár lenne a Szalánta határában kiállított polgárőr kocsinak bedőlni, ha jeleznek

VÉLEMÉNY | Kár lenne a Szalánta határában csalinak kiállított polgárőr kocsinak bedőlni, ha traffipaxra figyelmeztetnek a szembejövők – írja egyik olvasónk szerkesztőségünknek küldött levelében.     Puszta véleményének hangot adva rámutat, hogy a Szalántán dolgozó traffipax rendszeresen él azzal a – mint fogalmazott olcsó és aljas trükkel -, hogy amikor le is állítják a gyorshajtókat, […]

Közös kampányt indítanak a vasutasok és a rendőrök

Közös közúti-vasúti ellenőrzést indított a vasúti átjárók biztonságáért a MÁV és a rendőrség. A vasutasok szerint ugyanis minden vasúti átjáróban történő baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával.   A MÁV szerint az idén júliusig történt harminc vasúti átjáróban bekövetkezett balesetből kettő volt halálos kimenetelű, tizenkettő személyi sérüléssel, tizenhat pedig anyagi kárral végződött. A […]

Sok autós szerint zavaróak az új kerékpársávok

Sokak szerint zavaró és nem egyértelmű helyzetet teremt az Ady Endre és József Attila utcában felezővonal helyett felfestett kerékpársáv. Van, aki azt sem tudja, eszik-e vagy isszák. Szakértő válaszol.

Teljesítették – Harkányt túrázták körbe az ovisok

A Harkányi Óvoda és Minibölcsőde Méhecske csoportja nyakába vette a várost. A kicsik hétfőn teljesítették a Világ Gyalogló (hó)Nap 2019 felhívását, melynek célja, hogy a gyaloglás népszerűsítése.     A csoport által végigjárt útvonal jelentős részét mutatta be a gyermekek számára Harkány látványosságaiból és nevezetességeiből. A Méhecske csoport csupa nagycsoportosokból áll, sajnos a betegségek miatt […]

Remmert Ferenc: minden korábbihoz képest több forrás érkezett a városba

Remmert Ferenc külsős alpolgármesterként segítette a ciklusban a képviselők munkáját. Az elmúlt öt évről kérdeztük, a megvalósított feladatokról és a városban zajló fejlesztésekről.

Közlekedj biztonságosan, ne spórolj a méterekkel!

Az idegenforgalmi időszakra való tekintettel a Siklósi Rendőrkapitányság rendőrei a balesetek megelőzése érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a kiemelten látogatott településeken a megállási és várakozási szabályok betartására.

Nyolcszáz után háromszáz – itt a futópálya titka

Az elmúlt hetekben gumiborítást kapott egy sávban a Kresz park, végül pedig a feliratok is rákerültek a felületre. Ez szúrt szemet egy olvasónknak.

A harkányi, akiről utcát neveztek el

Ki volt az a Járó József, akiről Harkányban utcát neveztek el? A történelmi személy körül lengő homályra egy ott lakó mutatott szerkesztőségünknek írt levelében rá, hát utánajártunk.

Baksai Tamás: négy év munka gyümölcsét élvezhetjük idén

A harkányi önkormányzat összesen több mint 4,8 milliárd forintból gazdálkodik 2019-ben – derül ki a város nemrég elfogadott költségvetéséből. A képviselő-testület legutóbbi ülésén egyhangúlag fogadta el a tervezetet, melynek jelentős részét pályázati források teszik ki

Bubó, a kis Vuk és Lúdas Matyi is beköltözött a fürdőbe

Bubó doktor, Vuk, Lúdas Matyi, Pom Pom és a tévémaci is alakot öltött a strand gyermekrészlegében. A helyi fafaragó mester még tartogat meglepetést a nyárra, egyebek mellett a legendát is fába varázsolja.

Értékesíti a romos étterem telkét a Harkányi Gyógyfürdő Zrt.

A Lepke étterem épületét 2016-ban egy liciteljárás egyedüli résztvevőjeként a végrehajtótól vette meg egy harkányi vállalkozó, aki most az idáig fürdő tulajdonában lévő telekre is vételi ajánlatot tett.

Gázvezezetéket veszélyeztettek a fák, tízszeresen ültetik vissza

Gázvezetéket veszélyeztetett az a tucatnál is több fa, amit a szolgáltató jelzése miatt kellett kivágni az Alkotmány utcában.   Az E.On azért hozta a 13 fa sorsát megpecsételő döntését, mert a KRESZ-park nyugati oldalánál húzódó zöldterületen közvetlenül a gázvezeték nyomvonala felett terebélyesedtek a fák, így terjeszkedő gyökerük könnyen kárt tehettek volna a csövekben.   A […]

Éva Ferenc: türelmet és békességet

Az idei feladatokra, a megoldott és megoldásra váró kihívásokra is kitért Éva Ferenc képviselő év végi összegzése során.