Szinte nem múlik el nap úgy, hogy ne fulladna meg valaki a lakásában keletkezett tűzben. A füst egy párezer forintos készülékkel időben történő észlelése életet menthet.
Baranya megyében legutóbb csütörtök délben érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a pécsi Feitig Imre utcában kigyulladt egy társasházi lakás. Mire a tűzoltók kiértek, a konyhában felcsapó és az előszobában is károkat okozó lángok már elaludtak, de egy személy nem tudott kimenekülni, holttestére a lakásban találtak rá. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.
Az eset kapcsán a katasztrófavédelem megjegyzi, hogy egy néhány ezer forintos füstérzékelő hangosan sípol, ha füstöt észlel, így a tüzet még annak kialakulásakor meg lehet fékezni, és így nem tud komolyabb károkat okozni. Az érzékelő használatával időben ki lehet a lakásból menekülni és hívni a tűzoltókat. Minél hamarabb érnek ki a tűzoltók, annál több értéket tudnak megmenteni.
A katasztrófavédelem úgy látja, hogy a statisztikák szerint nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő. A legoptimálisabb az lenne, ha minden szobában lenne ilyen eszköz.
Kedd késő éjjel megjelent a parlament oldalán a pedagógustörvény életpályájáról szóló, de csak státusztörvénynek nevezett javaslat. A hamarosan...
Egy pályázat adta lehetőséggel élve kereste fel a Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövetsége (HMDK) a Harkányi Gyógyfürdő Zrt-t....
Míg Harkányban kellemes szellő fújdogál és csak távolról hallatszik némi dörgés, Pécsre lecsapott a vihar. Kedd délután villám...
Helyi idő szerint hajnali negyed ötkor megmozdult a föld a Donji Miholjactól tíz kilométerre délre. Károkról nem...
A július 23-án rendezett Magyar Nagydíjon mutatkozik be a Forma-1 új tolmácsolási formája, a gyerekeknek szóló közvetítés. A...
Közös főhajtással, koszorúzással és ünnepi műsorral emlékezett Harkány a nemzeti összetartozás napján Trianonra, az elszakított honfitársainkra, városainkra. A...
Baleset történt szombat este fél nyolckor Harkány és Ipacsfa között. Olvasónk szerint egy kerékpárost ütöttek el. A mentők...