Rendőrökre támadt Harkányban

Baranya - szerző: HH

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a harkányi férfinak az előzetes letartóztatását, aki a vád szerint felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt felelhet.

 

 

A nyomozás adatai szerint a Siklósi Rendőrkapitányság járőrei hétfő éjjel, 22 óra 05 perckor lakossági bejelentés alapján rendőri intézkedés alá kívánták vonni D. D. gyanúsítottat Harkányban, aki kezeit ökölbe szorítva a rendőrök irányába indult, miközben trágár kifejezéseket használt, majd az egyik intézkedő rendőr felé rúgott – közölte dr.Barkaszi Attila, a járásbíróság sajtószóvivője.

 

D. D. gyanúsított ezt követően egy kábeldarabot a feje fölé emelve az intézkedő rendőrök felé indult, majd az intézkedő rendőrök vele szemben testi kényszert alkalmaztak, földre vitték és megbilincselték.

 

A kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt megvalósító – erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt korábban már büntetett – gyanúsított vonatkozásában tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve esetében fennáll a bűnismétlés veszélye is.

 

A bíróság határozata ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.