Megszűnt a forgalomkorlátozás Szalántán

Baranya - szerző: HH

Közel másfél év kálvária után megszűnt a forgalomkorlátozás Szalántán. Befejezték ugyanis az 58-as főút településen futó kis részének félpályán való foltozását, így a térség legforgalmasabb útja ismét komolyabb akadály nélkül járható.

 

 

A településen 2023 tavaszán csatornázási munkálatokba kezdtek, az alig egy kilométeres szakasz miatt az 58-as főutat félpályán, szakaszosan lezárták. A munkálatok nagyon kis szakaszt érintettek, ám közel másfél évig keserítették meg a térségek közötti közvetlen forgalmat bonyolítók mindennapjait.

 

A javítás elkészült, a térség legfontosabb útja ismét szabadon járható a falu területén.

 

Az elvárható eredményért érzett hála azonban nem ború nélküli, az útnak ugyanis csak az egyik felét aszfaltozták le, ráadásul azt sem a falu teljes hosszában. Az így készített óriási kátyú mellett a másik, Pécs felé vezető jobb oldali sáv továbbra is rossz állapotban van, a ráterelt forgalom és a helyenként átvágott majd újrafoltozott szakaszok pedig tovább rontottak a helyzeten. Ennek a javítása tervben sincs.

 

Szalántára az új aszfalt izgalmai közepette egy traffipaxos dobozt is állítottak, mely a kultúrház mellett kapott helyet.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.