Csalétekbe rejtett tűket találtak az üdülőtelepen egy éve májusban. A halálosnak ígérkező falatkát egy ház udvarára dobták be, a rendőrség akkor nyomozást is indított.
Egy nyolcéves kislány várta haza Muffint, a másfél éves cicusát, aki eddig minden este megérkezett. A cica azonban nem jön többet, a kicsi vígasztalhatatlan.
Halott kutyát találtak a Cún melletti akácosban, egy szántóföld szélén hétfő délelőtt. Az eb nyakán bálamadzag volt, minden jel szerint hiába küzdött az életéért, megfulladt. A helyiek szerint a kutya egy faluban lakó 62 éves férfihez volt köthető, aki bárányok tereléséhez kapta kölcsön. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, mely során tettét beismerve elmondta, […]
Drávaszabolcson kerékpározó helyiek lettek figyelmesek a sírásra, de mire megtalálták a kanálisba hajított öt kiskutyát, három már megfulladt. Az apróságokon még a köldökzsinór is rajtuk volt, amikor három méter magasról a kövek közé hajították őket.
Lakótársa kiscicáját tette a fagyasztóba egy pécsi férfi, ezért a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség állatkínzás bűntette miatt vádat emelt ellene – közölte Dr. Varga- Koritár György főügyész. A pécsi vádlott együtt lakott egy ismerősével, akinek egy két hónapos kismacskája is volt, amit tavaly októberben minden ok és előzmény nélkül a nyakánál fogva megrázta, földhöz […]
Budapesten és a Borsod megyei Deteken is tüntetni fognak az állatvédők azt követelve, hogy mondjon le a falu alpolgármestere. A vezetőnek azért kellene távoznia, mert fia egy közösségi oldalra feltöltött videóján egy kiskutya fejét verte szét. A cigányvajda az alpolgármester mellett toboroz ugyanott. Videó csak erős idegzetűeknek. A 2002 óta hol a cigány […]
Világszerte kiverte a biztosítékot az új kínai kulcstartó gyártása és forgalmazása. A parányi műanyag zacskóba élő állatokat zárnak túlélésre kárhoztatva. A karikára szánt terráriumot légmentesen lezárják, miután tápanyaggal dúsított vízzel töltik fel és apró állatokat tesznek bele. A repertoár igen széles: teknős és díszhal is szerepel benne, de gekkót is kaphatunk zacskózva. Az […]
Megjött a nyár és a meleg – figyelmeztet a Harkány-Siklós Állat- és Természetbarátok Egyesülete. Egy felelős gazda tudja, ha a haszonállataira – baromfi, sertés, marha – kellő figyelmet fordít, akkor szép tojást, finom tejet, ehető húst kap. Azt is tudja, ha a kutyájáról megfelelően gondoskodik, viszonzásként bizalom, szeretet, ragaszkodás és egy hű társ a jutalma. […]