Májusban az áprilisival megegyezően, 0,1 százalékkal csökkentek Magyarországon a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest, míg áprilishoz viszonyítva 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Ezzel sorozatban második alkalommal csökkentek az árak éves összevetésben, míg az előző hónaphoz hasonlítva az idén először mérséklődtek májusban a […]
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben. A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal […]